Polákmérgezés – Mivé lett az FSO és az FSM?

Lengyel hétvége: Autógyárak Lengyelországban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A lengyel autógyártás három fellegvárát az FSO, az FSM és a Fiat Tychy-ben található üzeme jelentette. Napjainkra kissé összekuszálódtak a szálak.


A Visztula keleti partján létesített Fabryka Samochodów Osobowych, azaz FSO 1951-től gyártotta az első személygépkocsit a második világháború után – ez nem volt más, mint a szovjet Pobeda másolata Warszawa M20 néven. Az ’50-es évek végétől itt készült a lengyel fejlesztésű népautó, a Syrena is, majd 1965-ben új korszak köszöntött be. A Fiat konszernnel aláírt szerződés értelmében a Polski Fiat 125p ugyancsak FSO gyártmányként lett közismert, és néhány évvel a gyártás beindulását követően a lengyelek átszervezték a termelést. 1972-ben a Syrena szalagot áthelyezték Bielsko-Biala-ba, míg a Warszawa 1973-ban végleg kifutott, a 210-es prototípust pedig az NDK kapta meg. A 125p mellett a Polonez előkészítésével, majd bevezetésével teltek az 1970-es évek, és csak kevesen tudják, hogy 1986-ban az FSO a Renault 14 mintájára egy új típuson dolgozott, de a mintapéldányon kívül többre nem futotta az erejéből – ez volt az FSO Wars. A rendszerváltás alaposan megkeverte a lengyel autógyártás paklijának lapjait. A Polski Fiat, majd FSO 125p gyártása 1991-ben befejeződött, és 1994-ben színre lépett a General Motors, így kezdetben Opel Astra összeszerelés zajlott az FSO falain belül.
Egy évvel a később bejelentkezett a terjeszkedni szándékozó dél-koreai Daewoo, és az elnevezés Daewoo-FSO lett. A Polonez 2002-ig szerepelt a programban, de e mellett Matiz, Nexia, Lanos és Espero típusok születtek Lengyelországban. A GM utolsó kapcsolata egy rövid Opel Vectra összeszerelés volt a helyi piacra 1998-ban, majd két évvel később a Daewoo csődje fejre állított mindent. Az FSO nagy bajba került, 2004-től a Daewoo-t elhagyták az elnevezésből, és a lengyel kormány 2007-ig megszerezte a Lanos és a Matiz összeszerelésének a jogát. Folyamatos tárgyalások zajlottak, még az MG Rover is képbe került, de végül az ukrán UKRAVTO, a ZAZ tulajdonosa lett a győztes, aki az említett modellek kifutása után saját modellt ígért – a Lanos helyi változatát, amit Ukrajnában is összeszerelnek. Végül a GM Daewoo tárgyalások eredményre vezettek (ezek alapja a helyi, európai gyártásra vonatkozó kedvező gazdasági környezet lehetősége volt), és az ukrán kézbe került FSO berendezkedett az európai Chevrolet modellre: az új, T250 gyári jelzésű Aveo a varsói gyárban készül.
A Fabryka Samochodów Malolitrazowych (FSM) Bielsko-Biala-ban található, és szűk két évtizeden keresztül, konkrétan 1972 és 1991 között hazai tulajdonban termelt. Eredetileg a Fiat 126-os kisautó licence gyártására hozták létre, de az FSM üzemből ide került, és innen futott ki 1983-ban a Syrena, majd a rendszerváltás után Fiat Auto Poland néven az olaszok vették át az irányítást. E várostól északra Tychy-ben szintén létesült egy összeszerelő üzem az 1970-es évek közepén, amely ugyancsak olasz gyártmányokat ontott (Polski Fiat 126p, Cinquecento, Uno, Seicento, Siena, Palio Weekend), és a mai napig aktív – itt készül a nagy sikerű 500-as.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?