Porrá égett az Audi R8

Égő bemutató lett a szuperautós felvonulásból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szupersportkocsikkal csak a baj van. Nem elég, hogy szörnyű drágák és újabb vagyonokba kerül a fenntartásuk, rendre ki is gyulladnak.

Ártatlan rongyrázásnak, szuperautós felvonulásnak indult, nagy égés lett belőle. Az alábbi videók Mumbaiban készültek a minap, s azt mutatják be, miként lesz porrá egy élet munkája. Vagyis nem, mert a tulaj kőkemény 23 éves. "Fogalmam sincs, mi okozhatta a tüzet" - mondta a lángra kapó Audi R8-ból haverjával együtt sérülés nélkül kipattanó Bhavesh Thakkar. "Gyári hiba történhetett. Nem nyomtam neki, nem versenyeztünk vagy ilyesmi. Múlt héten szerelőnél járt az autó, de semmit sem módosítottunk rajta, mióta megvettük" - szólt az üzenet már az egyébként a frissített R8-ast ezen a Parx Supercar Show-n reklámozó Audi és a biztosító felé...
Hirdetés
A négykarikások indiai illetékese válaszában sajnálkozott és megígérte, hogy jól kivizsgálják az esetet, bár úgy hallotta, nem szériaautóról van szó... Pontosabban volt, hiszen alig maradt belőle valami.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 07:49
    Permalink

    Lamborghini az egy márka, és nem egyenlő az R8-al, ami 1 autó. Gallardot akartál írni. Azt nem az Audi gyártja, hanem a Lamborghini, ami ugyan az Audi GmbH tulajdonában van, de földrajzilag kicsit messze van a 2 gyártási hely egymástól. Az R8-at a Quattro GmbH készíti Neckarsulm-ban, full alumínium vázas. Ezzel szemben a Gallardo gyártási helye Sant’Agata Bolognese. Nem 100% azonos a 2 gépjármű.

    Ezt megint nem értem egyébként, hogy a francba is jött most ide. Attól, hogy a Lambo Audi tulajdonban van, ez az R8 még nem lesz gyári.

  • 2017.10.30. at 07:49
    Permalink

    A Lambók is sorra lángra kapnak. Írd csak be a LYUTYUB-on, hogy “Lambo on fire”. Azokat nem az Audi gyártja véletlen?? Hát valami nem stimmel itt ezzel a szuper-biztonságos, szuper-modern, szuper-német szuper-technológiával… ejnye-bejnye…

  • 2017.10.30. at 07:49
    Permalink

    A tuningolt elég a széria elromlik!

    Amúgy nem kell védőbeszédeket írni az Audiról, csak egyszerűen úgy kéne kezelni őket mint átlag autók, nem isteníteni azért, mert valaki szerint jó kocsik! Sokak szemében túlértékelt szarok!

  • 2017.10.30. at 07:49
    Permalink

    Nem rossz ez az oldal, csak kár, hogy a link beszúrása fordítva működik, mint kéne!
    [url=Ez jó lesz? :)]http://www.youtube.com/watch?v=cp6yM6M7ips[/url]

  • 2017.10.30. at 07:49
    Permalink

    Sajnos, volt már szerencsém lángoló járművet oltani. Az első videón 0:50-nél, mikor még csak a motortér ég, szerintem simán menthető néhány oltókészülékkel.
    Egyébként [url=http://www.youtube.com/watch?v=cp6yM6M7ips&feature=player_embedded]ITT[/url] az eleje a sztorinak. Mikor elkezd füstölni, mindenki menekül, oltás helyett.
    Inkább hagyja leégni, mert majd vesz másikat.
    Egy kisautót a tulaja simán elkezdene oltani, mert az százszor nagyobb érték számára, mint ezeknek a gazdag ficsúroknak ezek a luxusverdák.

  • 2017.10.30. at 07:49
    Permalink

    Igen, én is azt akartam mondani, hogy a vészvillogó 4:50ig villogott, pedig már gyakorlatilag nem volt autó. 🙂 Aztán elhallgatott, de a vége előtt pár mp-el újra elkezdett villogni! 🙂

    makolmcole: Nem hiszem, hogy egy 2×2 sávos úton az úton haladva egyszer csak úgy döntött leállítja a motort (mellesleg ekkor sem szabadna kigyulladnia). Ahoz h a kipuff izzani kezdjen elég jól meg kell hajtani. Az meg úgy hűl vissza leggyorsabban, hogy ha menetszél lehűti (azt nem hűti a víz vagy olaj), de ha nem hajtják, akkor is viszonylag hamar, hővédő pajzzsal szokták védeni. Ha egyáltalán ez volt az ok, mert ha tényleg nem hajtotta meg, és lehet neki hinni, akkor akár elektromos hiba is lehet, bár ahoz is jó kis zárlat kell.

    tbiudrl: Poroltó itt nem segít, max barmoira az elején. Mire megáll, kiszáll, előkapja, már rég akkora a tűz, amit nem fog poroltóval megfékezni, legjobb amit tehet, h hívja a tűzoltókat, és végignézik miközben kiérkeznek, h leég az autó. A sok karboncucc, meg mint tudjuk szén alapú (neve is mutatja) tehát elég jól ég…

  • 2017.10.30. at 07:49
    Permalink

    Meghajtja szarásig a motort, majd mielőtt visszahűtené leállítja. Persze, hogy leég. Egyébként ilyenkor merül fel bennen, amikor sokaknak gond a minőségi benzin itthon, hogy ott Indiában, vidéken milyen benzint tud tankolni egy ilyen autó? Vagy pl kínában? És Türkmenisztánban a Bugatti?

Vélemény, hozzászólás?