Porsche Panamera GTS: pajzs a piaci rés ellen

Arany középút: Porsche Panamera GTS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Porsche Panamera 4S alapján, Turbós elemekkel és enyhén megtuningolt szívómotorral érkezik a legújabb változat.

A Panamerát lehet szeretni vagy ellenkezőleg, de ha piaci szempontból nézzük, tagadhatatlanul bejött a Porschénak az elsőre szintén szentségtörésnek kikiáltott Cayenne-t követő négyajtós formabontás. Olyannyira, hogy úgy érezték, vevőket riasztanak el a típustól azzal, hogy túl nagy űr tátong a 400 lovas S és az 500 lóerős Turbo változatok között.
Ezért most Los Angelesben bemutatták az ésszerűen felvágós, 4S változaton alapuló GTS-t, melybe az alapmodellnél harminc lóerővel nagyobb teljesítménnyel kerül a 4,8 literes V8-as szívó változata. A 430 lóerős, 520 Nm nyomatékú verzió azok számára is kedvező vétel lehet, akiket egész egyszerűen fáraszt a feltöltő füttyögése, de vágynak a csúcsmodellek felszereltségére, a GTS ugyanis megkapta az erősebb modelleken látható aerodinamikai elemeket és az ültetett, légrugós futóművet.
A GTS alapfelszerelésként négykerék-hajtással, Sport Chrono csomaggal és hétfokozatú duplakuplungos PDK váltóval érkezik, 0-100 km/h-s gyorsulása 4,3 másodpercet vesz igénybe, végsebessége 286 km/h. A mérnökök beszámolója szerint az ültetett légrugós felfüggesztésnek köszönhetően a PASM rendszert Normal állásba helyezve az autó bármelyik másik Panamera változatnál 10 mm-rel közelebb ül a földhöz. Hátul ráadásul még a nyomtávot is megnövelték összességében egy centiméterrel. Az alapáron kínált 19 colos felnikre elöl 225/45, hátul 285/40-es gumikat húznak, a feláras 20 colos kerekek 255/45 és 295/35 méretű gumikkal kerülnek utcára.
Hirdetés

Az autóban megtalálható a motorhangot az A-oszlopba rejtett membránon keresztül az utastérbe továbbító Porsche Sound Symposer rendszer, kívülről pedig Turbós elemek által lesz felismerhető az autó. Az első lökhárító nagyobb légbeömlőkkel készül, itt-ott fényes fekete műanyagbetétek díszítik a kasztnit, a diffúzort vagy épp az oldalsó szellőzőnyílásokat. A fekete téma a matt kipufogóvégeken is feltűnik.
Az utastérben bőr-alcantara borítású sportülések találhatók, a hasított bőr szerű anyag borítja az ajtók belsejét, a középső könyöklőt, a tetőt illetve a kormánykereket is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?