Porschével kergetnek az osztrák rendőrök

Porsche 911 Carrerát kapott az osztrák autópályarendőrség

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az osztrák rendőrség és Porsche elfogóautóik története egészen régre nyúlik vissza. A hatékonyság és a történelem jegyében most újra sportkocsival járőrözhetnek.


A Porsche és az osztrák belügyminisztérium kapcsolatának története egészen a '60-as évekig nyúlik vissza. Együttműködésük már a 365 idejében megkezdődött és az első 911-esből is voltak járőrautóik. Most nem csak a hatékonyság, a történelem felelevenítése végett is beszereztek egyet a legújabb 911-esből. Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e több is, vagy az autópályákon ez az egy fogja kergetni a gyorshajtókat, de annyi biztos, hogy így már nagyobb esélyük lesz utolérni néhány száguldozót.
Hirdetés

Az új járőrautó ezüstként érkezett, erre egy autók fóliázásával foglalkozó cég húzta rá az osztrák rendőrség dizájnját. A sötétkék elemek a piros kiegészítőkkel és a fényhíddal együtt valódi járőrautó hatását keltik. Persze nem csak a megjelenés változott, a megfelelő eszközök is bekerültek az autóba, mint például a rendőrségi rádió vagy gumibottartó. A járőrautó egyébként egy alap Carrera 3,0 literes hathengeres boxermotorral, ami 370 lóerőt és 450 Nm nyomatékot teljesít. Ezek együttesen 4,6 másodperces 100 km/h-ra gyorsuláshoz segítik, ami valóban jól fog jönni az autópályán.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?