Premier Sanghajban: Mercedes-Benz E-osztály L

Nyújtott tengelytávval pódiumon a Mercedes E-osztály Sanghajban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az E-osztály megújulása után Sanghajban bemutatkozott a csakis a kínai piac számára épített, méreteivel az S-osztállyal vetekvő nyújtott változata is.

Közel fél éve újult meg a Mercedes-Benz E-osztálya, most pedig itt a nyújtott verzió is, ám csakis kínai vevői számára kínál 15 cm-es hossz- és 14 cm-es tengelytávnövelést a Mercedes-Benz. Utóbbi értékkel nőtt a limuzin hátsó lábtere is, így az 5,02x1,85x1,47 méteres, 3014 mm tengelytávú - csakis négyajtósként készülő - hosszított E méreteivel már az S-t ostromolja. Presztízsben, szolgáltatásban persze nem tart ott.
Miként az a C-osztálytól is megszokott, a nyújtott E kétféle orrkialakítással fog készülni, a sportosabb hűtőmaszkja közepén hordja óriási csillagemblémáját, míg az elegánsabb a hagyományos billenthetőt kapja majd a gépháztető élére. Ami pedig az abszolút értelmezhetetlen kategóriába sorolható, az a nyújtott verzióból idővel megjelenő AMG dizájncsomagos, mélyre húzott lökhárítós, nagykerekes, küszöbspoileres kiadás lesz.
Hirdetés

Mivel a L betűvel jelölt méretnövelt E-osztály kizárólag Kína számára készül, a helyi igényeknek megfelelően csakis benzinmotorokkal lesz kapható, az E 260 L BlueEfficiency alapverziót négyhengeres, közvetlen befecskendezésű 204 lóerős (Európában CGI néven ismert) turbómotor hajtja, az E 300 L 245 lóerős 3,0 literes V6-osnak, míg az E 400 L az azon alapuló, 333 lóerős turbómotorosnak ígérkezik. Mindegyik L-hez a sofőr vezetési stílusához alkalmazkodó automata váltó jár, annak fokozatszámáról azonban egyelőre nem adott hírt a Mercedes.
A hosszított E-osztály rövidesen piacra lép Kínában, extrái között egyebek mellett távolságtartós tempomat, sávtartó elektronika, gyalogoselütést elkerülő, 50 km/órás tempó alatt magától lassító fékrendszer sorakozik majd sok egyéb mellett, a baleseti helyzeteket felismerő és az utasokat is a legkisebb baleseti kockázatot adó pozícióba helyező Pre-Safe Plus alapárasnak ígérkezik. Sanghajban E 400 L Hybrid koncepcióautót is kiállít a Mercedes-Benz, ám utóbbi hajtásláncáról egyelőre nincs információ. Mivel dízelmotorokat nem kínál a nyújtott E-hez a Mercedes, nem valószínű, hogy az E 400 L az Európában ismert dízelmotoros verzió lenne. Ez azonban még a jövő zenéje.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?