Project C, itt a könnyített i30 N!

Egyre komolyabb versenyző a Hyundai, karbonnal könnyítették az i30 N-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Hyundai N részlegének első autója csak ízelítő volt, az i30 N most még közelebb került a potens utcai versenyautókhoz, jelentős súlycsökkentést kapott a Project C.


Jelentős szereplővé vált a Hyundai egy olyan szegmensben, amire azt gondoltuk volna, sosem lesz benne helye. A vadított kompaktok mezőnyében indított i30 N már elsőre sem volt csalódás, de egyre komolyabbá válik a helyzet, a Frankfurti Autószalonra időzített Project C bemutatója is megtörtént. Az elnevezésre ismét több magyarázat létezik, az egyik szerint a Hyundai tesztközpontjában, Namyangban Area C-nek hívják a nagyteljesítményű autók tesztpályáját. Van még kettő, melyek kicsit beszédesebbek, az egyik szerint a karbonra, azaz a carbonra utal a C, másik szerint a center of gravity kifejezésre, ami lényegében súlypontot jelent.
A Project C legfőbb ismérve, hogy könnyebb a Performance csomagos i30 N-nél, de arra épül. Karbonszálas műanyag géptetőt és hátsó légterelőt fejlesztettek hozzá, valamint a küszöbök, az első lökhárító toldatok és a hátsó diffúzor helyére is új kerül. A 19 colos OZ felniken összesen 22 kilogrammot nyertek, az új kagylóülések váza pedig szintén szénszálas műanyagból készült, ezeken is nyertek pár kilót. Összesen 50 kilogrammal lett könnyebb, 6 centivel fut alacsonyabban és 8,8 centivel került lejjebb a súlypontja.
Hirdetés

Újrahangolták a rugózást és a csillapítást, valamint változtattak a menetmódokon is valamelyest. A tuning optikai része az utastérben is tetten érhető, a világoskék részleteket narancssárgára cserélték és a kormány is Alcantara borítást kapott. Technikailag változatlan, de a 275 lóerős teljesítménnyel és a könnyített karosszériával gyorsabbnak ígérkezik, mint az i30 N. A Project C-ből összesen 600 példányt készítenek, mindegyiket Európa számára, az egyedi sorozatszámot pedig mindegyik darab viselni fogja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?