Rádupláz a tavalyi év legnagyobb karácsonyfájára a Magyar Közút

Nem csak látványosabb, még környezetbarátabb is lesz idén a karácsonyfának öltöző Megyeri-híd

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly karácsonykor zöldbe borult a Megyeri-híd, ám idén a megnövekedett energiaárak miatt ez elsőre megvalósíthatatlannak tűnt. Végül a közutasok kitalálták, hogy lehet mindezt takarékosan megoldani: duplán tér vissza az ország legnagyobb karácsonyfája.

Idén a Magyar Közút kizárólag a híd alap díszkivilágítását felhasználva színezi a karácsonyfa alakú hidat zöldre. A költséghatékonyabb megvalósítás bár valamivel halványabb hatást ígér, viszont idén így mind a két pilont átszínezik, tehát a budai és a pesti hídfő is ünnepi zöld világítást kap.

A 35 emelet magas Megyeri-híd pilonjai első körben 2022. december 23-25., vagyis jövő hét pénteken, szombaton és vasárnap este váltanak zöld színre, a második érintett hétvége pedig december 30-tól egészen az új év első napjáig, vagyis január 1-ig tart majd.

Sőt, az első hétvégén mindkét pilon mindkét oldalára felkerül a karácsonyi csúcsdísz. A hagyományt tovább folytatva a kijelölt napokon napnyugtától másnap hajnalig, vagyis a már megszokott alap díszvilágítás ideje alatt bárki megcsodálhatja majd az ország legnagyobb karácsonyfáit. A szakemberek most is felhívják a figyelmet arra, hogy aki nem csupán a Megyeri-hídon áthaladva szeretné szemügyre venni az ünnepi díszvilágítást, semmiképpen se álljon meg a leállósávon, mivel azt kizárólag műszaki hiba esetén lehet használni.

Aki fotózni szeretne, az ne vezetés közben tegye, hanem a 2-es főút felől közelítse meg a hidat, a pesti hídfő alatti részen keresztül pedig biztonságosan, gyalogosan vagy akár kerékpárral is eljuthat a helyszínre.

Továbbá azt is kérik a közútkezelő munkatársai, hogy óvatosan, a követési távolságot betartva, a többi közlekedőre figyelve haladjanak át a hídon az érintett napokon, ezt a pályán található digitális kijelzőkön is külön jelzik majd. A közútkezelő dunakeszi mérnökségének szakemberei pedig a forgalom zavartalan lefolyását és a leállósáv szabályos használatát is rendszeresen ellenőrzik majd az útellenőri szolgálatukon és a hídon található forgalomfigyelő kamerákon keresztül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?