Räikkönen tényleg Vettel csapattársa lesz?

Félig már a Red Bullnál az előzőbajnok Jégember

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Túl az idei F1-szezon harmadán kiderült, hogy Räikkönen előzte eddig a legtöbbet. És úgy hírlik, Webbert váltva Red Bullra cseréli a Lotust.

Egy friss statisztika alapján idén eddig Räikkönen nevéhez fűződik a legtöbb előzés. A (Ferrarival) 2007-es F1-világbajnok Jégember 7 versenyen 26 alkalommal előzött, csapatban jelenlegi kenyéradója, a Lotus a legjobb összesen 45 manőverrel. Viszont a 44-gyel második Ferrari pilótái végeredményben többet nyertek a rajtpozíciójukhoz képest, ez a meccs 34:33-ra áll köztük túl az évad harmadán.
Egyéniben Massa a második 25-tel, Alonso a harmadik 20-szal. Amúgy sosem volt még ennyi előzés, szám szerint 308. A Lotus és a Ferrari előzési dominanciája egyben persze azt is mutatja, mennyire gyengén teljesítenek az időmérőkön... Ami pedig a kit előztek meg a legkevesebbszer táblát illeti, ezen a háromszoros címvédő és idén is élen álló Vettel az első. A Red Bull klasszisa mellett alig 4-szer mentek el, a képzeletbeli pódiumon megint csak Alonsót és Massát találni 5-6 "vereséggel".
Hirdetés
És ha már Räikkönen és Vettel: a német ugye nemrég 2015-ig meghosszabbította a szerződését, s könnyen előfordulhat, hogy jövőre már finn hátvédje lesz és nem ausztrál. Webber mondjuk korábbi sérelmeit követően mostanság nem is egyszer nyilatkozta: akár még maradhat is az energiaitalosoknál, de egy finn szakértő szerint tuti, hogy a WRC-s kitérőjéből visszatérve brillírozó Räikkönen lesz a Red Bull második számú (?) versenyzője. Oskari Saarinál az is logikus lépés, hogy Iceman helyét Maldonado nem hagyja kihűlni, hiszen vele a PDVSA olajtársaság szponzormilliói is költöznének a mély gödörbe zuhant Williamstől a Lotushoz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?