Räikkönen tesz a balesetekre

Ha a Lotus engedi, Kimi ralizna is az F1 mellett

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idejéből futja, hát a Finn rali erejéig már idén visszatérne a WRC-be az ismét az F1-ben versenyző Räikkönen. Csak a Lotusnak kell rábólintania.

A Forma-1 2007-es világbajnoka két évet húzott le a ralielitben, ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön: jó móka, de nem tud kiemelkedőt nyújtani a WRC-ben. A technikája megvolt hozzá, a legjobb, gyári DS3-tól nem sokban különböző Citroënnel mehetett, néhány ígéretes részeredménynél és tisztes helytállásnál többre azonban nem futotta az erejéből. A Lotus (?) hívására hát visszatért az F1-be, s meglepően jó úgy ő, mint az autó. Kimi Räikkönent viszont nem olyan fából faragták, hogy nyugton üldögéljen a futamok közti szünetekben vagy a holtszezonban, bizonyítja ezt téli hómobilos balesete, amikor könnyen Kubica sorsára juthatott volna. A száguldó cirkusz egyik legtehetségesebbikének tartott lengyel ugye másfél éve szenvedett ralibalesetéből képtelen felgyógyulni (egyesek szerint soha többé nem vezethet versenyszerűen), a Jégember pedig éppen az ő helyén vitézkedhet a hajdani Renault-nál.
Hirdetés
Most meg a brit Motorsport Newsnak adott nyilatkozatában azt mondja, szeretne részt venni a számára hazai és kedves Finn ralin, augusztus első hétvégéjén. Ráérne, hiszen - pont a Magyar Nagydíj után - nincs F1-es programja, "csak" a csapatának kéne rábólintania a kitérőre. "Mindig is tudtam, hogy kőkemény a rali, mert korábban is indultam pár versenyen, de a legmagasabb szint nagyon más" - hangsúlyozta Kimi. "Nyilván szerettem volna jobb eredményeket elérni, azonban végleg még nem szakítottam a WRC-vel, újra meg akarom próbálni. Idén például tervezem, hogy rajthoz állok Finnországban, mert éppen illik a naptáramba. Még meg kell kérdeznem, engedi-e a szerződésem..."
Räikkönen a napokban Monacóban száguldozik, mint F1-pilóta, a WRC mezőnye ugyanakkor az Akropoliszon porol.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?