Rajthoz állnál egy 73 lóerős Ford Transittal?

Most könnyebben megteheted mint valaha, igaz csak virtuálisan

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A számítógépes játékokban általában szupersportautókkal versenyezhetünk, ami egy idő után akár unalmassá is válhat, ám a Forza Horizon 4 készítői egy különleges alternatívával álltak elő.

A Forza Horizon 4 tavaly októberben megjelent kiadásában angol városok és a brit vidék útjain száguldozhatunk szupersportkocsikkal, teljesíthetünk különböző küldetéseket, de akár fel is tuningolhatunk egy-egy négykerekűt. A modern autócsodák mellett számos veterán jármű is megtalálható a játékban, ám most eggyel több régi járgány közül választhatunk. Az enyhén szólva sem versenypályákra termett Ford Transit is megjelent a játékban, méghozzá egy 73 lóerős példány. A szóban forgó 1600 kilós Ford áruszállító a Transit első generációjából való, egészen pontosan a gyártás első évéből, 1965-ből származó haszonjármű került a játékba.
Hirdetés
A játékban szereplő modell a Ford of Britain gyűjteményében megtalálható makulátlan állapotú példány alapján készült, közel 1000 darab fotót készítettek a modellről és ezek alapján készítették el a furgon valósághű virtuális mását. Ezután az autó kezelhetőségének és mozgásának modellezése történt, hogy minél valóságosabb élményt kaphassanak a játékosok. Az 54 éves Transit alapból a gyári 1,7 literes, 73 lóerős (123 Nm) blokkal van szerelve, amivel nem biztos, hogy a játékban szereplő bármely autó legyőzhető lenne, de a virtuális világban semmi sem szabhat határt, akár hatalmas V10-es blokkal is feltuningolható az öreg Transit.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?