Rajzon a nyáron érkező új Opel Vivaro

Második generációjába lép az Opel Vivaro, harmadikba a Renault Trafic

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Aki már próbálta, az tudja, hogy az Opel legjobb családi autója a Vivaro kisbusz. Ami lényegében egy második generációs Renault Trafic. Nyáron közösen megújulnak.

Első nemzedékével 1981-ben érkezett a Renault Trafic kisáruszállító, a második kereken 20 év múlva, 2001-ben jött az Opellel közös termékként, de meg kell hagyni, inkább Renault-ként. Nyáron pedig - ahogyan az már eddig is tudható volt - a Nissan Primastart is jelentő sorozat teljesen új, a Renault-nál harmadik, az Opelnél második generációjába lép.
Míg a Renault még rajzot sem közölt az újdonságról, az Opel skiccelve már mutatja és büszkén hirdeti: jön az új Opel Vivaro – új a design, a motorok és a technika, szóval minden, kívül-belül. Kora nyáron érkezik friss lendülettel a mindenes jármű a könnyű haszonjárművek szegmensébe, de már most vethetünk rá egy első pillantást. A Vivaro legújabb nemzedéke még takarékosabb, ugyanakkor erősebb motorokat ígér. Ehhez járulnak azok az élvonalbeli műszaki megoldások és felszerelések, amelyek a személyautók tipikus jellemzőivel és előnyeivel kényeztetik el a sokat közlekedő áruszállító sofőröket. Kívülről markánsabb és modernebb lesz az Opel Vivaro, szembeötlő, nagy hűtőmaszkjával és lendületes sarló motívumával az Opel személyautók karakteres vonalait veszi át.
Hirdetés
További részleteket mindkét gyártó hamarosan, az elkövetkezendő hetekre ígér a piacra nyáron kerülő áru- és családszállítókról, a Nissan pedig egyelőre még nem szólt arról, hogy a szintén azonos alapú Primastarból is jön-e új.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.07.02. at 03:18
    Permalink

    csodálkozom, h miután az Opelt megvette a PSA, az új Opel Vivarot továbbra is a Renaulttal közösen fejlesztik ki.
    (Opel Combot sem gyártják már a Fiattal közösen, bár megértem, mert az már kissé megfáradt, és némi ráncfelvarrás arra is ráférne, másrészt a PSA-nak ez a Berlingo-Partner duója jóval sikeresebb, m a Doblo)

Vélemény, hozzászólás?