Razzia: több száz autót foglalt le szerdán a rendőrség

Egy bűnbanda lekapcsolásával több száz tulaj döbbent rá, lopott autót vett

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szerda hajnalban egy lopott autókra specializálódott bandát kapcsolt le a rendőrség, ami azzal is járt, hogy az eladott autókat begyűjtötték.

"Hajnali ötkor csöngettek, azt hittem, hogy a fiam hagyta el a kulcsát és ő próbál bejutni. Nem így volt, amúgy otthon is volt, s a papucsban, pizsamában fogadott rendőrök javasolták, hogy öltözzek fel, majd hivatalos papírral közölték velem, hogy át kell adjam tavaly nyáron vásárolt motorkerékpáromat, mert az lopott." - mesélte egy ismerős még délután is zaklatottan. Mint elmondta, soha nem gondolta volna, hogy vele is megtörténhet, hogy a jóhiszeműen, a kereskedő partnere által csináltatott eredetiségvizsgával vásárolt járműről kiderül, hogy lopott. Mint megtudta a nyomozóktól a lefoglalt járművek között motorkerékpártól traktorig minden volt. A rendőrök állítólag azért járták körbe hajnalban a jóhiszemű vásárlókat, hogy biztosan otthon legyenek. Az említett ismerős saját maga kellett felparkoljon egy teherautóra motorkerékpárjával, majd megtudta: szabad ég alatt fogják tárolni.
Hirdetés
Az RTL Klub információi szerint a banda tagjai külföldről béreltek autókat, majd ezek adatait Magyarországon meghamisították, és eladták őket. A pórul járt tulajdonosok csak a polgári perben reménykedhetnek, de csekély esély van arra, hogy az elkövetők meg tudják fizetni az általuk okozott kárt, azaz semmi garancia nincs rá, hogy a végén a vásárlók a pénzükhöz jutnak. A 19 megyéből összegyűjtött járműveket a Dunakeszi, illetve a Gödöllői rendőrség melletti parkolóban gyűjtötték össze, ott várják azonosítóik, jogos tulajdonosaik tisztázását. Amennyiben nem lesz felderíthető az eredeti azonosító, a jóhiszemű vásárlók új, AF-es azonosítóval kaphatják vissza járművüket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Egyszerű! Meg kell nézni a törzskönyvet! Az enyémen pl rajta van, h “Eredetiség ellenőrzés hiánya” – vagy valami hasonló, azaz hogy nem történt eredetvizsga a behozott autómon…

    Akkor én is megijedtem, aztán én is megtudtam, h érdekes módon pont akkor nem kell, amikor a leginkább “idegen” az autó. Itthon, mikor magyar (márka)szervízekben számlával igazolva javíttatom, fényképekkel igazolva műszakiztatom, akkor meg kell…

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Egyszerű! Meg kell nézni a törzskönyvet! Az enyémen pl rajta van, h “Eredetiség ellenőrzés hiánya” – vagy valami hasonló, azaz hogy nem történt eredetvizsga a behozott autómon…

    Akkor én is megijedtem, aztán én is megtudtam, h érdekes módon pont akkor nem kell, amikor a leginkább “idegen” az autó. Itthon, mikor magyar (márka)szervízekben számlával igazolva javíttatom, fényképekkel igazolva műszakiztatom, akkor meg kell…

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Érdekes, nekem teljesen ugyanolyan procedúra alapján ellenőrizték az NKHnál az autómat mint az eredetvizsgán. Figyelj szerintem hagyjuk a dolgot. A rendszer átverhető még ha te az ellenkezőjét is állítod. Ennyi.

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Ide figyelj barátom, te kezdted itt nekem a kioktatást. Olvass vissza. Valamint olvasd vissza a kommenteket is amik a poszt alatt keletkeztek és próbáld meg értelmezni őket.

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Teljesen megértem a helyzeted csak azt fogd fel légyszíves,az hogy töled elvették most az autód köszönd meg annak a törvényalkotónak aki megszüntette 2009ben a behozott autókra az eredetvizsgát! Elárulom: AZ NKH akitól kaptad a határozatod mosni fogja a kezeit ugyanis ők kiadták a papírt hogy forgalombahelyezhető mivel műszakilag az autó rendben volt.Az hogy a száma át volt ütve és ők nem vették észre az egy sajnálatos dolog dehát nem az ő dolguk! Ez a mi dolgunk lenne megállapítani de mivel nem kötelező ebben az esetben és “ez úgyis csak egy újabb adó” szöveggel önszántából senki nem csináltatja meg kötelezőnek meg ugye nem kötelező hát tessék most itt van! Köszönd csak meg annak aki hozott egy ilyen “okos” törvényt!

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Mit zsenikémezel itt mi?? Te súgod meg nekem hogy mivel jár egy külföldi autó forgalombahelyezése nekem aki ezzel foglalkozok?? Ez a legjobb vicc úristen! :)))) Úgylátszik ez a dolog is olyan már mint a foci hogy mindenki rohadtúl ért hozzá!! :))) Az az igazság hogy fingod nincsen az egészről! Az NKH nem csinál eredetvizsgát forgalombahelyezéskor 10 éve ezzel foglalkozom tudnék róla hidd el! Azt írod az ugyanaz amit ők csinálnak mint amit mi! Hát rohadtul nem ugyanis ők csak műszakiztatják a kocsit valamint ránéznek az alvázszámára de ők nem vizsgázott eredetvizsgálók, nem is értenek hozzá ott már bődületesen hamisnak kell kinéznie egy számnak hogy ők ezt észrevegyék,amúgy egyik NKH nagy vizsgaállomáson sem csinálnak eredetvizsgát ezt jobb ha tőlem tudod! Mielőtt hülyeségeket írsz le elötte nézz utána mert így magadat égeted be! Tudod hány olyan autót buktattam meg ami importból érkezett hozzánk majd egynéhány év után itthon eladták és akkor derült ki hogy hamisított? Rengeteget! Pontosan ezért mert a műszaki vizsgabiztosok nem eredetvizsgálók ezt fogd fel! Nem fogok átmenni a te szintedre és személyeskedni! Ezzel magadat mutatod csak be! Most magam ellen beszélek de bár szüntetnék meg aztán ömlene majd rátok a sok átmutyizott ócskavas,nem ennyi lenne mint amennyi most bukott meg,ugyanis arról senki nem beszél hány autó is bukik meg? Elárulom rengeteg! Vennétek meg a sok szutykot.Akkor ti lennétek a legjobban megsértődve!Bár ki tudja? Aki szeret a zavarosban halászni az pont ezt várná! Aki ellenzi az egész eredetvizsgát annak valószínű nagyobb tervei lennénnek /2-3 ból összerakott autók/ tudom hogy nektek az utatokban állunk dehát ez van! Aki pedig sajnál 17-20 ezret arra hogy megtudja rendben van e az autója attól azt kérdeném :a forgalmi +törzskönyvért nem sajnáljátok a 12 ezret?A vagyon szerzési illetékért nem sajnáljátok az átlag 60-70 ezret? A biztosításért nem sajnáljátok az évi több tíz ezret? Az ami benneteket véd csak azért???

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Akkor remélem az én autóm árát majd megfizeti a kedves kolléga aki kiadta a határozatot hogy teljesen rendben van. Van egy határozatom a NAV-tól hogy minden oké, bejöhet a kocsi az országba,és egy az NKH-tól, hogy forgalomba helyezhető. Ennek ellenére szerda reggeltől gyalog járok a 2 gyerekkel együtt. Kíváncsi vagyok a nagy felelősségvállalásra……….

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Nem tudom miért húztad így fel magad a dolgon. Attól, hogy te esetleg felelősséggel végzed a munkád attól még a rendszer kijátszható, a cikk a legjobb példa rá. És az esetek 99%-ban csak az államkasszát gyarapítja. És sajnálom, hogy ennyire nyomasztónak érzed a felelősségvállalást, de hidd el mások is vannak ebben az országban akik ugyanilyen vagy még komolyabb dolgokért felelnek pl életekért. Ha nem bírod a nyomást, javaslom válts állást. Ez az egész eredetvizsga nem szól másról mint a legtöbb számtalan hasonló dolog amit lenyomnak az állampolgárok torkán valamilyen demagóg hülyeséggel tálalva, hogy az milyen jó lesz nekik, és erre tulajdonképpen nekik szükségük van. Mert sajnos ezek a dolgok akár lehetnének jók is, és valóban szolgálhatnák az emberek érdekeit is, de nem olyanok. Egyik sem, kivétel nélkül. Legjobb példa a hasonló ilyen pénzszerzésre a traffipax, ami sosem mondjuk egy iskola mellett van kiállítva, hanem a kint felejtett 30-as mellett.

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Persze igaz, az nem a hagyományos eredetvizsga, de marhára ugyanazt csinálják végig. Itthon nem létezik olyan, hogy egy autó eredetvizsga nélkül tulajdonos nevére kerüljön. Attól, hogy nem kell külföldről behozott szarok esetén rá külön elvinni mint hagyományos átírás után az egy dolog. De az eredetet ellenőrzik minden esetben.

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Remélem végigolvastad az összes kommentet zsenikém…. Mellesleg megsúgom, hogy a külföldről behozott autó első útja az NKH-hoz vezet, ahol hatósági vizsgát tesznek ami eredetvizsgával kezdődik.

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    A kijelentésedet a magam és minden becsületes eredetvizsgáló nevében kikérem magamnak! 10 év alatt számos autót buktattam meg átütött alvázszám vagy motorszám miatt.A leendő vevők mind hálásak voltak azért hogy még időben kiderült.De mostanában az a szokás hogy adásvétel után hozzák eredetvizsgára a kocsit,aztán ha megbukik lehet okoskodni hogyan is kerítsék elő az addigra elbújt előző tulajt! Amit állítasz hogy már magyar forgalmival cseréltek gazdát annak azért nincs semmi értelme mert a bűnbanda pont arra a jogszabályi kiskapura állt rá hogy nem kell Eu-s országból behozott autóra eredetvizsga.Gondolod hogy megkockáztatták volna a lebukást azzal hogy magyar tulajként adják el,és eredetvizsgán észreveszik?? Tudod ez a “csak egy állami bevétel az eredetvizsga” szöveget azoktól az emberektől hallom akiknek még nem bukott meg autójuk eredetvizsgán.Akkor amikor megbukik akkor néz nagyot az ember hogy ilyen is van??Hál Istennek egyre kevesebb az átütött alvázszámú autó de még mindig akad,és ha eltörölnék akkor ez újra meg töbsszöröződne hiszen Magyarországon élünk a trükközések és a mutyizások hazájában.Arra kérlek ne általánosíts! Nem vagyok sem megkenhető,sem hozzá nem értő! Lehet hogy vannak olyan vizsgálók de azok fizessenek is meg akár figyelmetlenségből akár szándékosságból engednek át hasmísított alvázszámú autót! Lehet nem tudjátok de minden egyes autó után anyagi felelősséggel tartozunk és a hatósági díj 60%-a az állam bácsinak megy! Tehát 6-7 ezer Forintért vállalunk 30 milliós autók után is felelősséget! És még mielőtt azt mondod hogy nincs felelősségre vonás ki kell ábrándítsalak! Nem közvetlen kollégám de ismerettségbe volt már olyan akinek a háza ment rá egy benézett autó miatt! Ezeket azért írtam le hogy kicsit jobban belelássatok a dolgokba és ne minket akarjatok tönkretenni akik azért vagyunk hogy ti adásvételkor legális eredetű autóhoz jussatok!

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Ezek az autók “bekerültek” az országba, majd magyar papírokat gyártottak hozzájuk. Így amikor eladásra kerültek, azokat már magyar “tulajtól” vették meg a jóhiszemű vevők….. Így voltak eredetvizsgán is! Én inkább az eredetiség vizsgálat értelmét kérdőjelezném meg, hiszen a jelenlegi formájában csak extra adóként és egy felelsleges iparág eltartására alkalmas.

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Érintett vagyok az ügyben, az én autómat is elvitték. Természetesen volt eredetvizsgán, ahol a határozatot megkaptam, minden rendben van!!!!!!!!!!! Akkor a hatóság nem hibás hogy most gyalog járok és a kocsim egy telephelyen a szabad ég alatt rohad?!

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Szóval egy akármilyen uniós országból, ismeretlen múlttal, és tulajdonossal rendelkező autót, ha behoznak (belopnak) Magyarországra , akkor nem kell eredetiség vizsga eladáskor. Amikor én eladtam a szomszédomnak a ismert autót, akkor meg kellett. Logikus nem?

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Viszont sanszosan a vevők nem is tudtak járművük eredetéről, csak a portékát nézték, az előéletet nem. Szervizmúlt lekérdezéssel kiszűrhető lett volna a csak említett eredetvizsga is. Ez van, sajnos sokszor, sokan hiszékenyek vagyunk, ebbe-abba mindenki belefut sajnos. Sok a veszély, kevés a biztonság. 😉

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Én úgy látom,hogy nem 300 ezer Ft-os autók vannak itt.Ennyi hülye van még mindig az országban?
    Mert úgy látom,ha nem autót vesz,akkor berakja kamu brókerhez 17% haszonra….

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Pontosan látszik mi lenne az itthoni használtautók sorsa ha eltörölnék az eredetvizsgát. A szóban forgó járművekre ugyanis egy 2009es törvény szerint nem kellett eredetvizsgát csináltatni ezért is hamisíthatták meg az alvázszámaikat!

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Tudod te mikor kell eredetvizsga?? Mert tudatlanságból írsz hülyeségeket! 2009-ben hozott törvény szerint az Európai Unió tagállamaiból behozott autókra NEM KELL EREDETVIZSGÁT CSINÁLNI! A bűnbanda pontosan a jogszabályi kiskaput játszotta ki! Ezek az autók még soha nem estek át eredetvizsgán! Ha most nem foglalták volna le és nem derült volna ki akkor az itthoni tulaj mikor eladta volna akkor derült volna ki ugyanis akkor már kötelező megcsináltatni! Egy újabb példa arra hogy tudatlanságból hőbörögtök és nem ismeritek a konkrét tényeket!

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Ha hitelre veszi, a bankot nem fogja érdekelni, ha jóhiszeműen lopott kocsira költötte az általa hitelezett összeget, a hitelt bizony vissza kell fizetni, ha lefoglalják az autót akkor is.

  • 2017.10.28. at 19:07
    Permalink

    Az utolsó képen – rákerestem – egy szenegáli rendszámú autó van. Szenegáli?? Hogyan? Az autókat lopták németből majd itthon lepapírozták, ha jól értem. Mit keres itt egy szenegáli rendszám?

Vélemény, hozzászólás?