Red Bull a tálcán

Formula–1, Török Nagydíj

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tálcán nyújtotta a kettős győzelmet a Red Bull a McLarennek, miután két autójuk az élen összeütközött.

Kettős McLaren győzelemmel zárult a Török Nagydíj, Lewis Hamilton végre nyerni tudott az idén, de minden bizonnyal a negyvenedik körben történt események miatt fogunk majd emlékezni a versenyre. A tízes kanyar utáni egyenesben Sebastian Vettel bebújt az élen álló Mark Webber mellé, és már majdnem elment mellette, amikor a két Red Bull összeütközött. Vettel jobb hátsó kereke nekiment Webber első szárnyának. Mindketten kicsúsztak, Vettel a defektes kerékkel a verseny feladására kényszerült, míg Webbernek orrkúpot kellett cserélni. Így a Red Bull kettős győzelem helyett McLaren kettős győzelem lett, Webber pedig csak harmadiknak futott be.
„Ha megnézik a képeket, teljesen nyilvánvaló, hogy én voltam belül” – mondta Vettel, miután a Red Bull motorhome-jában megtanácskozta csapatával az eseményeket, mert addig nem engedték őt nyilatkozni, és a média felé amúgy annyira nyitott csapat képviselői most úgy lökdösték el az újságírókat Vettel mellől.
„Belülre mentem, előtte voltam, és már a fékpontra koncentráltam, amikor nekiment a hátsó kerekemnek és kicsúsztam. Nem vagyok az a típus, aki mindent másokra ken. Egy csapatban versenyzünk.”
A visszajátszásból kiderült, hogy a két autó teljesen egymás mellett haladt, aztán hirtelen Vettel autója Webber felé indult és akkor ütköztek össze.

„Sebastiannak (Vettel) volt egy kis végsebesség előnye, és belülre jött” – mesélte Webber. „Egymás mellett voltunk, és nagyon meglepődtem, amikor hirtelen jobbra jött, miközben én tartottam a versenyvonalamat. Nagyon gyorsan történt minden.”
Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője sem volt elragadtatva az eseményektől: „Mindig egy dolgot kérek a versenyzőinktől: igen, versenyezhettek egymás ellen, de mindig hagyjatok egymásnak helyet, és pontosan ez az, ami ma nem történt meg. Nagyon frusztráló dolog 28 pontot tálcán odanyújtani a McLarennek.”

Pár órával később még többet tudhattunk meg a történtekről, amikor a Red Bull megerősítette, hogy az ominózus negyvenedik körben Webber üzemanyag-spóroló fokozatban volt, míg Vettel nem, ami magyarázhatta a két autó közti sebességkülönbséget.
„Most már tudunk minden tényt” – mondta Horner. „Marknak (Webber) üzemanyag-takarékos módba kellett kapcsolnia, ami az egyenesekben egy kis sebességhátrányt jelentett a számára.”
Ezt nem rádión, hanem a műszerfalra kiírva jelezték neki, amiből azonnal lábra kelt az a pletyka, hogy a Red Bull Vettelt akarta győzelemhez juttatni, de Hornernek erre is volt magyarázata: „(Vettel) a verseny elején egy kilóval több üzemanyagot tudott megspórolni.”
Webber a rajt után Hamiltonnal csatázott az első helyért, Vettel viszont a harmadik helyen tisztán tudott autózni. A kerékcseréknél a Red Bull jobban taktikázott, Hamilton autóján a jobb hátsó kerékkel volt egy kis gond, így Vettel eléje, a második helyre tudott visszajönni. A 40. körben Webber vezetett Vettel, Hamilton és Button előtt. A két McLaren elég közel követte a két Red Bullt.

„Vettelnek még volt egy köre mielőtt az üzemanyag-takarékos módba kellett volna kapcsolnia. Őt nem kértük meg rá azonnal, mert Hamilton nagyon a nyakán volt.”
„De a probléma még mindig az, hogy nem hagytak egymásnak elég helyet. Láthattuk a versenyen a két McLarent egymással vívni, de ők hagytak helyet.”
Majd Horner még azt is kifejtette, hogy nincs csapatsorrend a Red Bullnál. „Mind a két versenyzőnk egyforma eséllyel versenyezhet. Mind a ketten ugyanolyan motorbeállításokkal, ugyanannyi benzinnel kezdték a versenyt. Csapatszempontból nekünk mindegy, hogy ki nyer, de mindig a kettős győzelem a cél, ami ma meglehetett volna.”
Így viszont a McLarennél volt meg, ahol egyébként kísértetiesen hasonló dolgok játszódtak le. Miután a két Red Bull kiütötte egymást, Hamilton állt az élre, Buttonnal a nyomában. Hamiltonra többször rászóltak, hogy takarékoskodjon az üzemanyaggal, és hogy ez mind a két autójukra érvényes. Hamilton visszavett és Button egy igazán mesteri húzással megelőzte őt, amit Hamilton azonnal megkontrázott, és visszavette az első helyet. Mindkét előzés kellően agresszív volt, de mind a kétszer nagyon vigyáztak egymásra, nehogy összeütközzenek. A célban Hamilton nem volt valami boldog, és valószínűleg a McLarenről is hosszas oknyomozó riportokat olvashattunk volna, ha nem köti le minden újságíró figyelmét a Red Bull-ügy.

A McLaren a kettős győzelmével, egy pont előnnyel átvette a vezetést a Red Bulltól a konstruktőrök bajnokságában. Egyéniben Webber áll az élen 93 ponttal a két McLarenes Button (88) és Hamilton (84) valamint Alonso (79) előtt. Vettel kiesésének köszönhetően 15 pont hátránnyal az ötödik.
A verseny egyébként nagyon azt a képet mutatta, hogy a McLaren felzárkózott a Red Bull mögé, és a két csapat jócskán ledobta magáról az üldözőit.
A negyedik, ötödik helyen a két Mercedesszel Schumacher és Rosberg futott be, míg Kubica a hatodik helyre hozta a Renault-t.
A Ferrari egyáltalán nem remekelt, és míg az év elején világbajnoki esélyesnek tűntek, most a Renault-val kellett volna megbirkózniuk, de nem sikerült. Massa Kubica mögött csak a hetedik lett. Egy rossz taktikai lépés miatt nem jutott be Alonso a Q1-be és csak a 12. helyről rajtolt. A verseny utolsó köreiben pedig az egyre jobb formába lendülő Petrovval vívott, akit egy kisebb kakaskodás végén sikerült csak megelőznie. Az előzés során össze is ért a két autó és Petrov defektet kapott, ami miatt kereket kellett cserélnie, de a friss gumin megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Alonso pedig nyolcadiknak futott be.
Kamui Kobayashi tizedik helyével a Sauber megszerezte idei első pontját.
A Formula–1-es világbajnokság két hét múlva, Kanadában folytatódik.
A Török Nagydíj végeredménye:
  1. Lewis Hamilton, McLaren–Mercedes, 1:28:47,620
  2. Jenson Button, McLaren–Mercedes, +2,645
  3. Mark Webber, Red Bull–Renault, +24,285
  4. Michael Schumacher, Mercedes GP, +31,110
  5. Nico Rosberg, Mercedes GP, +32,266
  6. Robert Kubica, Renault, +32,824
  7. Felipe Massa, Ferrari, +36,635
  8. Fernando Alonso, Ferrari, +46,544
  9. Adrian Sutil, Force India–Mercedes, +49,029
  10. Kamui Kobayashi, BMW Sauber–Ferrari, +1:05,650
  11. Pedro de la Rosa, BMW Sauber–Ferrari, +1:05,944
  12. Jaime Alguersuari, Toro Rosso–Ferrari, +1:07,800
  13. Vitantonio Liuzzi, Force India–Mercedes, +1 kör
  14. Rubens Barrichello, Williams–Cosworth, +1 kör
  15. Vitalij Petrov, Renault, +1 kör
  16. Sébastien Buemi, Toro Rosso–Ferrari, +1 kör
  17. Nico Hulkenberg, Williams–Cosworth, +1 kör
  18. Timo Glock, Virgin–Cosworth, +3 kör
  19. Lucas di Grassi, Virgin–Cosworth, +3 kör
  20. Karun Chandhok, HRT–Cosworth, +6 kör


Kiesett versenyzők
  1. 46. kör Bruno Senna, HRT–Cosworth, benzinnyomás
  2. 39. kör Sebastian Vettel, Red Bull–Renault, baleset
  3. 33. kör Heikki Kovalainen, Lotus–Cosworth, hidraulika
  4. 32. kör Jarno Trulli, Lotus–Cosworth, hidraulika


Leggyorsabb kör: Vitalij Petrov, Renault, 1:29,165
A világbajnokság állása:
  1. Mark Webber 93
  2. Jenson Button 88
  3. Lewis Hamilton 84
  4. Fernando Alonso 79
  5. Sebastian Vettel 78
  6. Robert Kubica 67
  7. Felipe Massa 67
  8. Nico Rosberg 66
  9. Michael Schumacher 34
  10. Adrian Sutil 22


Konstruktőrök világbajnoksága:
  1. McLaren–Mercedes 172
  2. Red Bull–Renault 171
  3. Ferrari 146
  4. Mercedes GP 100
  5. Renault 73
  6. Force India–Mercedes 32
  7. Williams–Cosworth 8
  8. Toro Rosso–Ferrari 4
  9. BMW Sauber–Ferrari 1

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?