Régi modelljeit is villamosítja a Mini

A Recharged projekt keretében a klasszikus Miniket elektromossá alakítják

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szentségtörésnek tűnhet egy klasszikus autó villamosítása, ám nem mindenki vágyik szelephézag- és karburátor-állítgatásra, az egyszerűbb és zöldebb veteránok hullámát a Mini is meglovagolja.

Elektromos átalakítással egyre több cég foglalkozik, de utólagos gyári megoldásokról nem sokat hallani. Az első klasszikus, ámde elektromos Mini 2018-ban készült el, amit a New York-i Autószalonon a közönség is megcsodálhatott. A pozitív visszajelzések hatására a Mini úgy döntött, hogy belevág a veterán apróságok villamosításába.
Hirdetés
A gyártás az oxfordi Mini üzemben zajlik, ahol ha nem is futószalagról ömlenek a régi-új Minik, de mindenképp nagyobb széria átalakítására készült fel a gyártó. Mivel kvázi sorozatgyártás-szerű az átépítés, ezért a gyár mérnökei egy olyan átalakítási tervet dolgoztak ki, ami túlmutat a manufakturális “találjuk ki, hogy legyen” módszeren. A Minik orrába egy 122 lóerős villanymotor kerül, amivel javul a dinamika, a százas gyorsulás kilenc másodpercig tart. Az autókon semmi olyan változást nem eszközölnek, amit ne lehetne visszaalakítani, továbbá a Mini vállalja, hogy a kiszerelt motort és egyéb, az elektromos autóhoz nem szükséges berendezéseket tárolja, így bármikor vissza lehet térni a benzines üzemre. Az autó kívül-belül korhű, még az új műszerek is régies kinézetet kaptak, az elektromos csatlakozó is szépen illeszkedik a tanksapka alá. Az átalakítás árát nem árulták el, de valószínűleg egy régi modell villamosítása drágább, mintha egy vadiúj elektromos Mini mellett tennénk le a voksunkat - viszont a stílusa is sokkal komolyabb.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?