Remekbe szabott! – Ilyen a BMW 5. generációs villanyhajtása

Feladta a leckét a konkurenciának a BMW iX

Igazi mérföldkő a BMW életében az iX, belerakták hát tudásuk legjavát. Nem csak az autóba, hiszen a dingolfingi gyártás is megújuló energia felhasználásával történik, illetve rengeteg anyag újrahasznosított benne, csökkentve így a környezet terhelését.

Furcsán néz ki? A képeken igen. Na jó, élőben sem szokványos, de pont ez volt a cél. Viszont testközelből már jobban látod az éleket, domborításokat is, amitől azért mindjárt más a baba fekvése. Aztán kinyitod az ajtót, beülsz és leesik az állad. De komolyan, az iX teljesen új élményét adja az autózásnak, az utastérben töltött perceknek. Viszont kezdjük az elején, bár csaponganak a gondolataim, még mindig a menetpróba hatása alatt vagyok, és annyi mindent szeretnék elmondani az autóról, de akkor regényt is írhatnék. Szóval mint biztosan sokan, az első képek láttán én is csak pislogtam az iX-re, hogy mi ez a forma, hiszen eléggé eltér a BMW jelenlegi formanyelvétől. Utálni akartam, de szeretni kezdtem. Bizony ez egyébként rengeteg autó esetében megtörtént már, de hát a puding próbája az evés, a forma valódi finomságait csak élőben lehet megtapasztalni, nem képekről. Mindig hangoztatom, hogy szeretem a merész formaterveket, illetve a gyártókat, akik nem csak koncepcióautóként merik a közönség elé tárni, hanem szériagyártásba is küldik a furcsábbnál furcsább autóikat. A BMW pont emiatt nagyot nőtt a szememben, ugyanis arra törekszik, hogy legyen egy közös formanyelv, amit a termékei használnak, de maradjanak a típusok jól elkülönült entitások. Magyarán már messziről felismerhető legyen, hogy egy 5-ös, vagy egy 4-es modell közeledik, A jelenlegi paletta maximálisan igazodik ehhez a filozófiához, az iX sem ront rajta. Mivel nem egy már létező típus helyére lép, nem is csoda, hogy ilyen karakteresre faragták.
Hirdetés
BMW iX - méretek
Hosszúság [mm]Szélesség [mm]Magasság [mm]Tengelytáv [mm]Csomagtér [l]
4953196716963000500-1750
Lényegében az X5-höz hasonló méretekkel rendelkezik, de számomra kicsit robusztusabbnak tűnik annál, ugyanakkor mégis könnyen vezethető, nagy méretei nem okoznak különösebb problémát. Ellenben hatalmas utasteret rejtenek, amire később térek ki. Több érdekes részlet is látható a karosszérián, természetesen a hatalmas vesék fogják megosztani a közönséget, amelyek most nem hűtőrácsok, ellenben „öngyógyítóak”. Ez azt jelenti, hogy olyan műanyagból készültek, amely hő hatására „kijavítja magát”, mondjuk, ha megkarcolták parkolás közben. A fényszórók keskenyek, hátul sem térnek el ettől a lámpák, összességében még kicsit futurisztikus is a forma.
Hirdetés
Elöl érdekes még a BMW embléma, ahol lényegében a szélvédőmosó folyadékot lehet betölteni, de nyílik a hátsó embléma is, ahonnan a tolatókamerára érkezik a permet. Ráadásul a rendszert a víznyomás működteti, zseniális kis részlet. Végül a felnikről is érdemes szót ejteni, mert egyetlen BMW sem létezett eddig, amihez alapból 20 colos kerekek jártak, de most már ezt is megéltük, ráadásul akár 22 colos méretűek is rendelhetők. Utóbbiak olyan gumikkal is kérhetők, amelyek a belső felületükre felvitt habréteggel csökkentik a zajt. De majd’ el felejtettem, a karosszéria további érdekessége, hogy bizonyos részei szénszálas műanyagból készültek, ez látszik is az ajtónyitáskor, ám nem az egész vázszerkezet karbon, ahogy az i3 esetében. A lényeg, hogy így csökkenteni tudták az autó tömegét, ezáltal több akkumulátor-cella helyezhető el a padlólemezén, ami nagyobb hatótávot eredményez. Jöjjön akkor a belső, amihez tudni kell, hogy ezt az autót „belülről tervezték kifelé”. Ez érződik is, ismerős, de mégis teljesen új koncepció. Az ismerős része az, hogy a vezető felé fordul a műszerfal, ami ebben az esetben a hajlított képernyős, 14,9 colos infotainment rendszer (a vezető előtt 12,3 colos digitális kijelzővel), ám örvendetes, hogy maradtak nyomógombok is. Mivel kardánalagút nincs, a kartámasz alatt jutott hely vezeték nélküli telefontöltőnek is, illetve a pohártartókért is ide kell nyúlni. Egyedi a hatszögletű kormány, a forma nem ment a funkció kárára, ráadásul tovább növeli a futurisztikus hangulatot. Az ajtónyitás gombokkal történik, amit nemrég a Lexus NX-nél „ajnároztam agyon” és itt is tetszik, logikus, jól működik, aki nem hiszi, mindenképp próbálja ki. Az első ülések háttámlájában is USB-portok várnak a hátsó utasokra, akik külön konzolról kezelhetik a klímát és hatalmas lábtérnek örvendhetnek. Még hátrébb pedig az alapból 500 literes csomagtér található, ami 1750 literig bővíthető, így talán az is megbocsátható, hogy az autó orrába nem jutott rakodórekesz, ahogy azt néhány villanyautóban már láthattuk.
Hirdetés
Az infotainmentről még kicsit mesélnem kell, mert bár ebben is rengeteg funkció áll rendelkezésre, mégis annyira intuitív, annyira könnyen kezelhető, hogy gyorsan megtanulható a kezelése. És szórakoztató! Pedig én ebben őszintén bevallom, hogy koravénnek számítok. Nem szeretek sok időt az érintőképernyő birizgálásával tölteni, szöget is ütött a fejembe, hogy miért tetszik mégis oly nagyon az iX-ben. Hát azért, mert a környezet olyan, mintha a szobámban ülnék! Talán ez a legnagyobb dobása a BMW-nek az utastérrel kapcsolatban. Annyira otthonos, hogy nem érzem benne elvesztegetett időnek, amit a multimédiás rendszer nyomkodásával töltök. A rendszer egyébként az iDrve legfrissebb változata, kiterjesztett valósággal, távolról is feltelepíthető rendszeres szoftverfrissítésekkel, 5G mobiltechnológiával. Még utasteret „pásztázó” kamera is jár hozzá, ami az illetéktelen behatolók leleplezésében segíthet, de a kifelé néző kamerák is rögzítik a képet. Igaz ezeket a felvételeket csak a rendőrség segítségével lehet előhívni az aktuális jogszabályoknak megfelelően. Gyorsan rátérek a hajtásláncra, mert már így is túlszaporítottam a szavakat. Kezdetben az xDrive40 és xDrive50 változatok rendelhetők, de később érkezik egy M60 is. Mi az 50-est próbáltuk, a BMW-nél úgy számolnak, hogy ebből fogy majd a legtöbb. Ebben 523 lóerőt biztosítanak a villanymotorok 765 Nm forgatónyomatékkal (persze összkerékhajtással megtámogatva), illetve 630 kilométeres hatótávot a 105,2 kWh nettó kapacitású akkumulátor. Az xDrive50 modell esetében akár 200 kW töltési kapacitású DC villámtöltés, míg a BMW iX xDrive40 modell esetében akár 150 kW-os töltés is elérhető, amellyel a nagyfeszültségű akkumulátor töltöttségi szintje 35 perc (BMW iX xDrive50), illetve 31 perc (BMW iX xDrive40) alatt 10 százalékról 80 százalékra ugrik. Sőt mi több, 10 százalékos akkumulátor-töltöttségről a BMW iX xDrive50 modell 150 kilométerre, a BMW iX xDrive40 pedig 95 kilométerre elegendő energiát képes DC töltéssel tíz perc alatt felvenni. Európában pedig a BMW Charging kártyával a legkedvezményesebb árképzés előnyeit élvezhetik az autó tulajdonosai, legyen szó akár nyilvános járműtöltő oszlopokról, akár a nagyteljesítményű állomásokról.
BMW iX - műszaki adatok
xDrive 40xDrive 50
Akkukapacitás [kWh]71105,2
Hatótáv [km]372 – 425549 – 630
AC/DC tölthetőség [kW]11/15011/200
Teljesítmény [LE]326523
Nyomaték [Nm]630765
Gyorsulás (0-100 km/h)6,14,6
Végsebesség [km/h]200200
Saját tömeg [kg]23652510
Vontatási kapacitás [kg]25002500

Vezetni pedig… hát az kimondottan pihentető. A stresszmentes kifejezés új értelmet nyer az iX-ben, szerintem még azok is imádnák, akik amúgy kissé tehernek élik meg a mindennapi kormánytekergetést. Az aktív hátsókerék-kormányzásnak köszönhetően szűk helyeken is könnyű vele manőverezni, de a légrugós, adaptív futómű a rossz minőségű utakat is kisimítja. Brutális a gyorsulása, hiszen az 50-es változat 4,6 másodperc alatt százon van. Ez sportautós érték. Súlyelosztása kiváló, persze a 2,5 tonnás tömegét nem tudja letagadni, nem a tempós kanyarvadászat az erőssége, hanem a kényelmes közlekedés. Ennek ellenére nem hiányzik belőle a sport mód, azért mégiscsak egy BMW-ről van szó. A menetpróba során 300 kilométer feletti távot tettünk meg vele autópályán, országúton és városban egyaránt. Autópályán 24-25 kWh/100 km-re ugrott a fogyasztás országúton csorogva 19,9 kWh/100 kilométert is tudott folyamatosan klímázva, szóval ahogy említettem, hatótávparára nincs ok.
Hirdetés

A BMW életében fontos mérföldkőnek számító iX forgalmazása november 13-án kezdődik. Az xDrive40-es modell 27 990 000 forintról indul, az xDrive50 pedig 36 030 000 forintról.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.10.22. at 21:36
    Permalink

    A müncheni autószalonon sikerült közelebbről megismerkedni ezzel a verdával. Ez a horvát csávó nagyon tehetségtelen tervező, jó lenne valami normális tervezőt keresniük.
    Itt az igazi konstrukciós forradalom amikor teljesen szabadon lehet autót tervezni nem köti hajtáslánc a kezüket.
    Erre kijönnek ezzel az ötlettelen rusnya dobozzal…

    • 2021.10.23. at 10:03
      Permalink

      Teljesen egyetértek! Itt lenne a lehetőség valami újra, erre fel kijönnek egy mindenhol látott suv formával… X5 méretben, mert biztos ami biztos. Akármelyik gyártótól is kijöhetett volna ugyanez.

  • 2021.10.23. at 18:34
    Permalink

    Kb 30 éve követem az autóipart, nagy kedvencem volt a BMW, de ennél a márkánál jobban nem ment senki tévútra. De eltartja őket Kína, USA és nyugat – Európa akkor meg minek aggódjanak.
    Nem az számít mit gyártanak hanem, hogy mekkorát csörög a kassza. A termék már réges régen lényegtelen. Ugyan az a helyzet mint a focival, a sport része csak a szurkolókat érdekli az meg nem tartja el a sportágat.

    • 2021.10.24. at 11:33
      Permalink

      Egyébként nincs bajom a BMW-vel, kivéve ezeket a mostani hűtőmaszk méreteket és formákat. De ha Kínában erre van igény, akkor még valahol érthető is. Ami még nekem nem tetszett, az a Bangle- féle 5-ös. De az csak egyéni ízlés dolga (bár sokaknak volt vele gondja). Motorizáltságban, műszaki tartalomban soha nem volt probléma. Ugyanez igaz a marketingre, brandre is. Ezek együttesen kellenek, hogy fogyjon a termék. Az új villanyos BMW-kel annyira nem foglalkoztam még, csak a hagyományos benzinesekkel, dízelekkel. Ha most rám szakadna a bank, szívesen vennék egy M340i kombit.

Vélemény, hozzászólás?