Renault emblémával is megjelenhet a Dacia Bigster!

A Duster is kapható Renault emblémával, így a lépés nem lenne meglepő

Vadiúj SUV-ot villantott a Renault, amelynek egyelőre csak a nevét árulták el, de nem nehéz kitalálni, mi lehet a franciák következő autója!

Csupán egyetlen fotót közölt a Renault a következő hónapokban érkező új, C-szegmensbe szánt SUV-járól, amelyen szinte biztosan a csomagtér-ajtó látható, pontosabban annak egy részlete. A franciák az embléma alatt a Boreal nevet vésték fel a típusra. Korábban ezt a nevezéket sosem használta a Renault. Sylvia Dos Santos, a márka globális marketingért felelős vezetője elmondta, a névválasztásnál három kategóriára osztják a típusokat. Talán a legfontosabb a régóta meglévő nevek összessége (pl.: Clio, Mégane), a klasszikusoké (mint a nemrég feltámasztott 4-es és 5-ös), illetve a teljesen új belépőké, mint a Rafale vagy épp a most beharangozott Boreal. Az újdonság neve egyébként a görög mitológiából származik, Boreasz istenség után kapta, akit akkoriban a szelek uralkodójaként azonosítottak (tükörfordításban északi szelet jelent). Bár a konkrét típusról egyelőre nem árultak el sokat, az már most biztos, hogy Európában nem fogják forgalmazni, ennek ellenére több mint 70 országban a kereskedésekbe kerül. Először Észak-Amerikában lesz megvásárolható. Mivel a Renault a C-SUV szegmensbe pozicionálja a Borealt, így könnyen lehet, hogy a Dacia Bigster átemblémázott változata lesz, így máris értelmet nyerne, Európát miért hagyják ki a forgalmazásból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?