Rendkívül ritka Toyota keresi új gazdáját

Középmotoros, kompresszoros élmény-Toyota vált eladóvá, igaz 35 éves

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagyobb sportautókat is fogyaszt reggelire az az első generációs Toyota MR2, amely most új gazdát keres.

Nem lehet panaszkodni a Toyota sportautó kínálatára, hiszen amit a szigorú keretek között lehet, azt a japán márka megtette. Ott a kicsi, de harapós GR Yaris, aztán az eggyel nagyobb élményautó a GT 86 utódjaként érkező GR 86, a “nehézsúlyú” ligában pedig a BMW-vel közösen fejlesztett GR Supra keresi a vásárlók kegyeit. Mi hiányozna hát a palettáról? Hát egy középmotoros sportautó! Aki ilyenre vágyik, a használt autók között keresgélhet. Három generáción keresztül ugyanis ilyenje is volt a Toyotának MR2 néven. Ez a mid-ship, rear-wheel-drive, 2-seater rövidítése volt, ami annyit tesz: középmotoros, hátsókerék-hajtású és kétüléses A Fiat X1/9 és a Pontiac Fiero után ez volt a harmadik típus, amely ezt a sportautó-fajtát elérhetővé tette a szerényebb pénztárcájú vásárlóknak számára is. A három MR2-generáció közül az első, az 1980-as évekbeli W10 jelölésű ma már valódi kultautónak számít. A kor divatjának megfelelően bukólámpás, kissé kocka formájú autó megszületésében ráadásul a Lotus egyik elismert mérnöke, Roger Becker is aktívan közreműködött, méghozzá a futóműfejlesztés területén.
Hirdetés
A legtöbb példányt az E80-as Corollából származó, két vezérműtengelyes, hengerenként négyszelepes, elektronikusan vezérelt szívócső-befecskendezéssel és változtatható hosszúságú szívócsővel felszerelt 1,6 literes motorral adták el. Ez a piactól és a katalizátor meglététől függően 112 és 130 lóerő közötti teljesítményt, valamint 142 Nm nyomatékot adott, ezzel kilenc másodpercen belül gyorsult fel 100 km/h-ra az MR2, könnyedén verve a már említett Fiat X 1/9-est és a négyhengeres Pontiac Fierót. A legnagyobb rajongás a kompresszoros W10-eseket övezi, ám ezeket csak az USA-ban és Japánban forgalmazták. Ezek már a saját korszakukban, tehát 1986-ban is a legerősebb és legdrágább MR2 modellek közé tartoztak. A csúcsverziót kívülről szinte csak az ajtókon és a hátul látható Super Charger felirat különböztette meg a szívómotoros alapváltozatoktól. Az eleve kevés példányból az idő múltával csak nagyon kevés maradt használható állapotban. Szerencsére a JDM Sport Classics hirdetései között akad ilyen is. Egy szinte teljesen gyári állapotban megőrzött, tuningmentes MR2 SC.
Hirdetés
35 év alatt mindössze 71 216 kilométert futott, az egyetlen módosítás, amit elvégeztek rajta, hogy a gyári felniket korhű, sokküllős BBS keréktárcsákra cserélték. Most 19 ezer 995 dollárt, azaz körülbelül 5,88 millió forintot kérnek a kis Toyotáért. Aki viszont itthon keresgélne, a Hasznaltauto.hu felületén már csak második és harmadik generációs modelleket talál, amelyek szívó, vagy turbómotorral érhetők el. Forrás: Smarter Media
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?