Rengeteget költöttek rá, mégsem lesz a Dysonnak villanyautója

Marad a háztartási gépeknél a Dyson, de azért megmutatják, hogy milyen lenne az elektromos autójuk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tény, hogy elektromos autót gyártani egyszerűbb, mint egy hagyományos motorral szerelt négykerekűt, ám a piacra kerülő modell árcédulájára olyan összeg került volna, hogy inkább leállították a tervezést.

Egyelőre nem könyvelheti el sikerként autós projektjét a Dyson. A porzsák nélküli porszívók atyja, Sir James Dyson cége mégsem lép be az elektromos autók piacára, amit az igen magas végső árral magyaráznak.
Hirdetés
A tervek szerint egy közel öt méter hosszú, hétszemélyes villanyautóval léptek volna be a négykerekűek világába, ami párját ritkító módon közel ezer kilométert is képes lett volna megtenni egy töltéssel. A Dyson szerint a figyelemreméltó hatótáv a jó légellenállási együtthatónak és az általuk évek óta tökéletesített akkumulátoroknak köszönhető. A fejlesztéseknek hála a villanyautójuk télen-nyáron, hűtéssel vagy fűtéssel, tempótól függetlenül képes lett volna teljesíteni a grandiózus kilométerszámot - állítják az angolok. A 2,6 tonnás villanyautóba két darab 200 kW-os motort építettek, amivel 4,8 másodperc alatt érhető el a 100 km/h, a végsebesség pedig 200 km/h.
Hirdetés
Hiába készült vezethető prototípus, amit a tulajdonos már ki is próbált, mégis le kellett állítani a fejlesztést. A Dyson nem titkolt módon az Atlanti-óceán túlpartjára helyezte figyelő tekintetét, ugyanis a Teslával szerettek volna konkurálni. Az árakkal viszont akadt egy kis gond, a Dyson villanyautójának már az önköltségi ára is átszámítva 60 millió forintra rúgott, ami jóval több a legdrágább Tesla (hasznot is tartalmazó) áránál. Az autós projekt most befejeződött, az eddig elvégzett munka három évbe és félmilliárd angol fontba került, de Sir James Dyson szerint autós fejlesztések a cég más termékeiben is felhasználhatóak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?