Restaurált veterán Peugeot-t keresel? Már a gyártótól is vehetsz

A francia autógyártó új restaurátorműhelyének első projektje egy ikonikus 205 GTI

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Peugeot már közel negyven éve biztosítja veterán típusainak alkatrészellátását gyári minőségben. Az alkatrészellátás és a munkatársak szakértelme lehetővé teszi, hogy a márka egy újabb szolgáltatást indítson a mindent túlélő példányok megmentésére.

Közel áll a szívemhez a kezdeményezés, hiszen magam is veteránautó-tulaj vagyok. Éppen ezért azzal is tisztában vagyok, hogy hiába egyszerűbbek a régebbi autók műszaki megoldásai, egyes példányok rengeteg olyan problémát hordozhatnak a felszín alatt, amellyel a szervizek nagy része sohasem találkozik. Ilyen probléma lehet a rozsda mellett olyan elfelejtett megoldások jelenléte, amelyek akkor innovációnak számítottak, majd mára teljesen kikoptak az autóiparból. Különösen igaz ez, ha egy amúgy 200 éves cég már több mint 120 éve foglalkozik autók előállításával. Az 1982-ben létrehozott L'Aventure Peugeot éppen ezért a két évszázados múlt minden relikviáját szakértelemmel gondozza, a kerékpároktól kezdve a borsőrlőkön és a női fűzőkön át a vállalat fő profiljáig, ami nem más mint az automobil.
Hirdetés
A cég mai képét megformáló Pierre Peugeot által létrehozott intézmény célja, hogy hozzájáruljon a világszerte több millió youngtimer vagy veterán korú Peugeot működőképes állapotban tartásához. A jelenleg 16 ezer cikkszámot tartalmazó internetes alkatrészkatalógusukban jelenleg közel száz évre - a Peugeot 201-esig - visszamenőleg vásárolható eredeti, vagy azzal megegyező minőségben utángyártott alkatrész. 2021-től viszont még ennél is többet nyújtanak majd: megkezdik az arra érdemes öreg Peugeot járművek felkutatását és helyreállítását. Az aprólékos gonddal újjáélesztett, teljeskörű dokumentációval és eredetigazolással ellátott veteránok pedig nem a múzeumnak készülnek majd, hanem szabadon megvásárolhatók lesznek, tekintve, hogy a várakozások szerint a kereslet jóval meghaladja majd a múzeumi műhely kapacitását. A szervezet régóta vállalja magángyűjtők autóinak részleges vagy teljes felújítását, az új projektben viszont nem „hozott anyagból” fognak dolgozni, hanem a felújítás alanyát is maguk választják, az ügyfél pedig kulcsrakész veteránautót vásárolhat, természetesen a megfelelő szervizháttérrel együtt.

A projekt referenciamunkája egy Peugeot 205 GTI lesz.

A gyárilag 130 lóerős, 1,9 literes motorral szerelt sport-ferdehátú korából adódóan nem a legszebb állapotban érkezett meg a Sochaux-i műhelybe, a szervezet szerelőinek, karosszérialakatosainak, kárpitosainak és egyéb szakértőinek biztosan rengeteg munkájuk lesz vele. Ezt biztosra mondhatom, mivel számomra a veteránozás a közös utat jelenti, így magam koordinálom a saját 40 éves autóm felújítását. Ennek a módszernek az előnye, hogy megismerhetem az autó minden apró részletét, láthatom a fejlődést, így a legkisebb koppanásból, nyekkenésből bármikor tudom, mi a baj. A módszer hátránya, hogy az autó sohasem lesz kész, és a kezemet is rendszeresen össze kell olajoznom miatta. A másik út, ha az autót egy restaurátortól veszed, aki amellett, hogy egy kész munkát ad át neked, a szervizháttérről is gondoskodni tud. Sokan bele sem gondolnak, de aktívan tenni kell azért, hogy egy ilyen autó ne csak vásárláskor legyen rendben, az elért állapotot meg is kell őrizni. Természetesen ennek a megoldásnak a hátránya, hogy azt a pénzt, amit egyébként hosszú évek alatt tennél bele az autóba, így egy összegben ki kell fizetni vásárláskor. Jó látni, hogy egyre több gyártó igyekszik megmenteni a régi autóit, a Peugeot-nak ezt a kezdeményezését pedig egyenesen nagyszerű ötletnek tartom.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.01.12. at 23:24
    Permalink

    Klassz, hír, nemrég egy gyönyörű 504-es kupét láttam aukción , igen jó állapotban szemtelenül jó áron. Ilyenkor mindig eszembe jut, stílusos belépőt biztosítana 🙂 .
    Automata váltó, Pininfarina logo, ezekhez nagyon jól jön azért egy kis gyári támogatás.

Vélemény, hozzászólás?