Reszkess középkategória! 6,49 milliótól itt a Hyundai i40

Piacon a koreai Mondeo-verő, azaz a Hyundai i40

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Immár a hazai piacon is elérhető a Hyundai vadonatúj középkategóriása, az elsőként csakis kombiként kapható i40.


Amióta megjelent a mai, tavaly frissített Ford Mondeo, azóta letaszíthatatlan a középkategória eladási listájának éléről. Érthető, hiszen tényleg gigászi méretű, praktikus, széles motorpalettával rendelkező gépről van szó. A szakértők szerint persze nem csak utóbbi tényezők sora, hanem a Ford megnyerő flottapolitikája szól a márka mellett – és utóbbi mindennél fontosabb ezen, hazánkban jelenleg magánvásárlót alig regisztráló kategóriában.
Most azonban a Hyundai olyan erősítést ígér, amivel megszorongathatja a német versenyzőket, a japánokat pedig nem titkoltan le is kívánják hagyni a márka vezetői. Azaz a dél-koreaiak már akkor is boldogak lesznek (első körben), ha az élen álló Ford Mondeót nem is tudják trónjáról letaszítani, de a kategória ötödik helyén álló Toyota Avensist lepipálják majd számaikkal. Erre minden esély meg is van, hiszen a Hyundai jön fel, mint a talajvíz, a sokáig az eladási listák utolsó harmadában mozgó márka Európában is 29 hónapja folyamatos növekedésben van, itthon pedig az első félévben a 2,8 százalékos előirányzott növekedését 0,2 százalékkal túlszárnyalva a 10 legkelendőbb autómárka közé került, azaz a lendület megvan, és erre az i40 csak rátehet egy lapáttal.
Hirdetés
A Genfi Autószalonon tartott nemzetközi bemutató után immár itthon is megtapogathattuk a vadonatúj, 4,77x1,82x1,47 méteres, 2,77 méter tengelytávra épülő, azaz kísértetiesen a Volkswagen Passat méreteire belőtt kombit – a Hyundai ugyanis a középkategória döntő kereslete alapján elsőként e verziót dobja piacra. Nem kell persze sokat várni a négyajtósra sem, még idén megkapja azt is a piac. Az i40 formáját (a márka néhány korábbi modelljével ellentétben) nem érheti kritika, kellően sportos és karakteres, senki sem bánkódhat a dizájn miatt, aki céges autóként ilyet kap. Belső méreteit tekintve azonban nem tűnik a legjobbnak az i40. Hiába hangzatos az 553- 1719 literes csomagtér-űrtartalom, a kupés tetőív miatt azért ez nem Passat, vagy Mondeo kombi – utóbbiba pedig legutóbb mindannyiunk nagy megdöbbenésére hátsó üléshajtás nélkül tudtunk egy „konyhapult-magas” hűtőt betolni – az i40 esetében ez esélytelennek tűnik. Az utastérbe is inkább csak a kellemesen elegendő érzés jutott, míg a kategória-vezető Mondeo beltere számomra még ma is a végtelen tánctér hatását kelti. Ha azonban egyéb konkurensre, például az Opel Insigniára gondolok, az i40 már a számok, és a belső helykínálat alapján is győztesként említhető.

Egyértelmű persze, hogy az i40 legfőbb ütőkártyája nem a helykínálat lesz, a márka pozícionálása szerint „sportos prémiummodellről” van szó, azaz az utastér passzentos, jó minőségű. És ez nem csúsztatás, valóban kellemes, puha, jó tapintású anyagokból épül a műszerfal, az első ülőpróba alapján kényelmesek az ülések és temérdek olyan „fícsör” található, ami már valóban prémiummárkákat idéz. Az árak és a felszerelés ismertetése előtt azonban nézzük, mi hajtja az i40-et! Már az alapmotor is tisztességes, 135 lóerős, ugyanakkor mindössze 1,6 literes, azaz takarékos (értékek a táblázatunkban), közvetlen befecskendezésű benzines, választható 2,0 literes (turbó nélkül) 177 lóerős is, persze az eladások zömét nyilván a dízelek adják majd. Utóbbiak mindenképp 1,7 literesek, 115, vagy 136 lóerősek, s jön majd dupla turbós 175 lóerő körüli teljesítményű is. A Hyundai ez utóbbival válaszol a nagyobb motorért sóhajtozóknak, és már most megjegyzik, az erősebbik 1,7 literes is hozza a konkurens 2,0 literesekét megközelítő, 325 Newtonméteres nyomatékot, ellenben fogyasztásával igazi aszkétának számít.
A Hyundai i40 motorkínálata
Motor Teljesítmény [LE(1/perc)] Nyomaték [Nm(1/perc)] 0-100 km/h Végsebesség [km/h] Vegyes fogyasztás [l/100 km] CO2 [g/km]
1.6 GDI 135(6300) 164(4850) 11,6 195 6,4 149
2.0 GDI 177(6300) 213(4700) 9,7 (10,8)* 210 (200)* 6,8 (7,5)* 159 (176)*
1.7 CRDi LP 115(4000) 260(1250-2750) 12,9 190 4,6 (Blue Drive: 4,3) 122 (Blue Drive: 113)
1.7 CRDi HP 136(4000) 325(2000-2500) 10,6 (12,0)* 198 (190)* 4,7 (5,6)* 124 (149)*
*: automata váltóval

Ha csak annyit mondunk, hogy az i40 belépőára 6,49 millió forint, akkor sokan hümmöghetnek, átlagos ár, e körül mozognak a konkurensek is. Ez nem is cáfolható, a Hyundai belépőára azonban rögtön kombi karosszériára, a máshol alapmotorként nem megszokott 135 lóerős teljesítményre és átlagon felüli ellátmányra szól. A négylépcsős (Life, Comfort, Style, Premium) felszereléssor alapja is megkapja a hét (első, oldalsó, függöny és vezetőoldali térd) légzsákot, nem hiányzik belőle a visszagurulás-gátlós ESP, a LED-es nappali fény és a tükörházba épített irányjelző, az elektromos, fűthető külső tükörpár, a 4 irányban állítható kormánykerék és a váltógomb bőr borítása, a helytakarékos, elektromos rögzítőfék és a légkondicionáló sem. Van továbbá a szélvédőt jégmenetesítő fűtőszál, elektromos ablak, gyári riasztóval szerelt, menet közben záródó központi zár, 6 hangszórós, MP3-olvasós, kormányról vezérelhető, USB-s hifi, csomagfogó-háló és automatikusan kapcsolódó fényszóró is. Az alapárhoz mérten 500 ezer forintos lépcsőt jelentő Comfort egyebek mellett alufelniket, első ülésfűtést, gombnyomásra lebillenthető hátsó üléseket, az alapmodellnél 65 ezer forintért mért Bluetooth-kihangosítót, kétzónás, automata légkondit, esőszenzort és tempomatot kínál. Az utóbbinál is 800 ezerrel drágább Style már hátsó oldallégzsákokat, 17 colos alufelniket, elektromosan behajtható tükröket, sötétített hátsó ablakokat, a belső tükörbe épített kijelzőjű tolatókamerát (és első-hátsó parkolóradart), elektromosan állítható vezetőülést, (az 1,6 GDI motor kivételével) hátsó ülésfűtést, fényes, fekete műszerfalbetéteket, mélynyomós hifit, kulcs nélküli nyitást és indítást is ad. Itt már kérhető intelligens csomagrögzítő (85 000 Ft) és navigációs rendszer (145 000 Ft), bőr kárpitozás (fekete árnyaltban 390 000, kékben 450 000 Ft), valamint panorámatető és adaptív xenonfény (egyaránt 350 000 Ft) is. Az alapmotorhoz nem is társítható, a többinél pedig az alapkivitelhez mérten 2 millió forinttal drágább csúcs, Premium ellátmányhoz már jár a fűtött kormánykerék, a xenonfény, s csak a kanyarkövető funkcióért kell 130 000 forintot fizetni. A bőrkárpit is alap, s csak a kék színű árnyalat feláras (60 000 Ft), az automata parkoló-rendszer (95 ezer forintért) és az első ülések szellőztetése (85 ezerért) egyedül itt kérhető. Felszereléstől független opció a 140 ezer forintos metálfényezés és az erősebb motorokhoz mindegyik felszerelésszinttel elérhető, 600 ezer forintért mért, 6 fokozatú, kormánykerékről is kapcsolható automata váltó.

Egyértelmű tehát, hogy ha nem is csábít feltűnően kedvező belépő árral az i40, adott (és legtöbbször el is várt) ellátmánnyal és teljesítménnyel, konkurenseinél olcsóbb lesz - ha vételárában nem is kimagaslóan, de 5 év, kilométer-korlátozás nélküli általános garanciájával és ugyanilyen idejű védőszárny-szolgáltatásával, valamint évenkénti ingyenes átvizsgálásával, s az utóbbiakból eredő, a kategória egyik legjobbjának számító értéktartásával a flottavásárlók legfőbb kérdésének számító finanszírozási havidíjaival már jelentősebben. Az i40 állítólag 3 évesen, órájában 90 ezer kilométerrel, újkori árának 43,5 százalékát éri majd, s ennél egyedül a jóval drágább, tehát abszolút értékben nagyobb összegű amortizációt jelentő Volkswagen Passat ígér jobb, 45 százalékos értéket. Ezek alapján a márka piacszerzési tervei még pesszimistának is tekinthetők, költségek alapján ugyanis valóban nyerő az i40, s a heteken belül az autószalonokban is mustrálható széria várhatóan megjelenésével sem szerepel majd rosszul. Addig pedig böngészhető a cikkünk alján PDF-ben is elérhető ár-/felszerelés lista.
A Hyundai i40 Wagon 2011. július 1-től érvényes árlistája
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?