Robert de Niro alakítja il Commendatorét

Egy készülő mozifilmben Robert de Niro fogja játszani Enzo Ferrarit, a legendás céglapítót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Robert de Niro egy olasz lapnak elárulta, a következő szerepe egy autós témájú filmben lesz. Az Oscar-díjas legenda játssza Enzo Ferrarit.


A Halálos iramban sorozatot leszámítva eleve ritkán készítenek autós filmeket. Meg aztán a vitathatatlanul nagy sikerű széria autós berkekben nem is tetszett azért mindenkinek. A kritikusok szerint nem jönne rosszul időnként valami olyan történet, ami nem csak a 16 éves rajongókat fűti fel, hanem valóságos akcióelemekkel operál, esetleg még igaz történetet dolgoz fel. Na nekik az utolsó ilyen a 2013-as Rush, avagy Hajsza a győzelemért volt, ami a hetvenes évek sztárjainak, James Huntnak és Niki Laudának a párharcát dolgozta fel. Látványos volt, de az autós fizika szabályait sem rúgták fel minden jelenetben. Ennek a közönségnek lehet a következő nagyon várt produkciója a még csak tervezés fázisában lévő Ferrari című darab. Állítólag Enzo Ferrari önéletrajzi könyve alapján írnák a forgatókönyvet és de Niro alakítaná a versenycsapat és sportkocsigyár alapító Enzo Ferrarit. A rendezői székben ráadásul a szintén legendás Clint Eastwood ülne.
Hirdetés

Korábban már több Ferrai film sem jött össze, a legígéretesebb verziót Sydney Pollack rendezte volna és Al Pacino lett volna az "il Commendatore". A büdzsé a pletykák szerint kellőképpen nagy ahhoz, hogy a legendás utcai és Forma-1-es autók jó része is szerepelhessen. Állítólag 2016-ra már a mozikba kerül a film és a történet a negyvenes évektől Enzo 1988-as haláláig játszódna. Érdekes, de már tavalyi hír, hogy Enzo nem vetette meg a Peugeot egykori hátsókerékhajtású szedánjait. Robert de Niro színészként az egyik személyes kedvencem, tavalyi autós üldözés válogatásomba is bekerült, ahol pont egy Peugeot-t hajt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?