Robotváltós benzines és elektromos Volkswagenek percdíjért

Harmadrészt emissziómentes a MOL Limo flottája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elstartolt a MOL autómegosztó rendszere. A Limo flottája 200 darab benzines és 100 elektromos Volkswagen up!-ot kínál percdíjért.

Borzalmasan szerény az autók átlagos kihasználtsága, az idő 96 százalékát üresen, parkolással töltik a járgányok. Közben a városok egyre zsúfoltabbak, a parkolóhelyek egyre drágábbak, sokszor csak azért pöfögnek az autók, hogy végre helyet találjanak a legtöbb esetben csak egy, de átlagosan sem több mint 2 főt szállító "dobozoknak". Erre jelenthet megoldást az autómegosztás, azaz a carsharing intézménye, ami közel másfél éve már hazánkban, pontosabban Budapesten is elérhető a GreenGo által. Most pedig itt az újabb: a mai naptól használható a MOL Limo, egy gyors regisztrációt követően 200 benzines (1,0 literes, háromhengeres, 75 lóerős, robotváltós), illetve 100 elektromos - 82 lóerős teljesítményével és 210 Nm nyomatékával is izmosabb e-up! foglalható le és használható. Ahhoz, hogy Limót vezethessünk, betöltött 18. életév, legalább 1 éves jogosítvány, valamint egy okostelefon (androidos vagy iOS-es) és egy bankkártya szükséges. A regisztráció tényleg percek alatt és bárhonnan megvan, jogosítványunkat elegendő fotózni és elküldeni, valamint bankkártyánkat és e-mail címünket megerősíteni. Ha már beléptünk az alkalmazásba, külön kód nélkül bármikor foglalhatunk autót, amit utána az applikációból tudunk nyitni. Nem egy túlbiztosított rendszer, így egyszerűbben, kevesebb lépéssel használható, mint a másik hazai szolgáltatóé. A MOL a teljes informatikai és backoffice hátteret a francia Vullog nevű cégtől vásárolta, akik immár 11 autómegosztó rendszerét üzemeltetik. A közeljövő eldönti majd, hogy ami jó Spanyolországban, vagy Dániában, az nálunk is megfelelő, kijátszhatatlan lesz-e, mint azt a sajtótájékoztatón megtudtuk a rendszert feltörhetetlennek tartják.
Miként a GreenGo rendszere, a MOL-é is csak Budapest belső kerületeiben, mintegy 60 négyzetkilométernyi területen érhető el. Míg a GreenGo a csakis elektromos, zöld rendszámos autókkal oldotta meg, hogy ne kelljen parkolódíjat fizetniük, a MOL egy összetett rendszerrel automatikusan fizeti benzines autóira a parkolási díjat. Az autók GPS felügyelete tudja, hogy hol vannak az autók, automatikusan érzékeli, ha azokat lezárják, s megy az SMS a parkolódíj vásárlásához. Hosszú távon nyilván nem lenne életképes a fizetős parkoltatás, de lobbiznak a megosztott autók parkolódíj kedvezményéért, amire állami tulajdonú cégként elég jó esélyük van. A kétharmad részben benzines autók vásárlására nem is a kedvezőbb vételár, hanem a gyorsabb tölthetőség miatt esett a választás - tudtuk meg, de 2020-ig nem csak a flotta duplázása, hanem egyre nagyobb mértékű villamosítása is várható, akkora egyébként a jelenlegi zónát legalább Budapest közigazgatási határáig kívánják terjeszteni.
Hirdetés

Autóinak töltését és tankolását, valamint mosását a MOL csakis saját töltőállomásain, este 10 és reggel 6 óra között fogja végezni. A flotta mozgatását és karbantartását már mostantól 35 fős személyzet végzi, az autómegosztó zónáját pedig 23 részre osztották, s folyamatosan figyelik, hogy hol van nagyobb igény az autókra, hogy oda koncentrálják őket. A felhasználási feltételek nagyjából a GreenGótól ismertek és az árak is nagyon hasonlóak. Igaz, itt az 5900 forintos regisztrációs díjat nem lehet "leautózni", ellenben az első három hónapban elengedik, sőt, február 25-ig a percdíj is a havidíjas konstrukció által adott 66 forintos fele, 33 forint. Aki nem kíván 990 forintos havidíjat fizetni, az perecenként 77 forintért használhatja. Összehasonlításul a GreenGo regisztrációs díja 4900 Ft, ami 3 hónapon belül felhasználható egyenlegként elhasználható, náluk a percdíj a szintén 990 forintos havidíjjal 65 Ft, havidíj nélkül 80 Ft.
Az autók a szolgáltatási területen kívül is használhatók, ám ahhoz, hogy a bérlésünket lezárjuk, a szolgáltatási területre kell őket visszavinni, egyébként 15 forintos parkolási percdíj is fizetendő. Ez a MOL-nál előfizetéstől függetlenül 15 Ft/perc, a GreenGo esetén a havi díj nélküli konstrukciónál 20 Ft/perc. Elindult tehát a verseny az autómegosztók között, s a GreenGo 168 Volkswagen e-up!-ja mellett 300 további is használható már Budapesten. Miként az a sajtótájékoztatón elhangzott, Európában összesen már 68 ezer közösségi autó fut, 5,8 millió regisztrált ügyféllel, s egy közösségi autó 5-10 hagyományosat tud kiváltani, így persze még mindig jóval 50 százalék alatti kihasználtsággal üzemel. A jövőben ez javulhat, főként akkor, amikor már önvezető autóink lesznek, természetesen elektromos hajtással. A MOL már most erre készül „2030-ig tartó stratégiájában leszögezte, hogy sokkal nagyobb szerepet szán a mobilitási szolgáltatásoknak: literek helyett kilométereket fog értékesíteni annak érdekében, hogy az úton lévők első számú választása legyen. Minden olyan szolgáltatást elérhetővé tesz, amely az utazásban, a közlekedésben segít, vagy abban, hogy minél kényelmesebb legyen az utunk. Ebbe a stratégiába tökéletesen illeszkedik a közösségi autómegosztás, amelyre kulcsszerep vár a jövő nagyvárosaiban”– fogalmazott Ratatics Péter, a MOL-csoport fogyasztási szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója.
Villanyautózni az elkövetkezendő egy hónapban biztosan a MOL Limóval lehet a legolcsóbban, persze Budapest belső kerületeiben csak. Utána lehet matekozni, hogy nekünk a MOL vagy a GreenGo lehet-e olcsóbb. De leginkább mindkét rendszerbe érdemes regisztrálni, utóbbi díja leautózható, előbbiét most elengedik. Ha mindkét szolgáltatót használjuk, jobb eséllyel tudunk magunknak autót fogni, ami mindenképp olcsóbb, mint a taxi, de harmad- vagy negyedmagunkkal autózva még a BKV (jeggyel) használatánál is olcsóbb lehet. És persze gyorsabb, kulturáltabb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?