Robusztusabb külsőt kapott a Skoda Karoq

Új felszereltségi szinttel bővül a Karoq kínálata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Harmadik Scout modellként érkezett a Karoq felszereltségi listájára a terepes változat. Külsőre jól megkülönböztethető a nagyobb igénybevételre felkészített kisebbik SUV.


Már a Kodiaq előtt kóstolgatta a Skoda az SUV vonalat, bár még valódi szabadidő-autójuk nem volt. A körbe műanyagozást és emelt futóművezést viszont begyakorolták, méghozzá az Octavia Scout modellekkel, melyből az első 2007-ben jelent meg a második generációs Octavia kombi alapjain. A Scout modellekből egyelőre nincs túl sok, ugyanis a Kodiaq volt a következő, melyből ilyen készült, de most rövid időn belül megérkezett a harmadik Scout modell, méghozzá a Karoqból.
Hirdetés

Már külsőre is jól megkülönböztethető az új modell, ugyanis nyers műanyag elemei jóval karakteresebbek, alapáron a kerékjárati ívekre is rákerül, valamint elöl-, és hátul is hangsúlyosabbak lettek a lökhárítók, melyeket ezüst elemekkel is erősítettek. Alapból 18, felárért 19 colos felnikkel érkezik, de mindenképp összkerékhajtással. A Karoq Scout csak az erősebb motorokkal lesz elérhető, a 150 lóerős TSI, valamint a 150 és 190 lóerős 2,0 literes TDI-vel. Előbbiekhez alap a hatfokozatú kézi váltó, de kérhető duplakuplungos automata, az erősebbik dízelhez viszont csak a DSG-t csatolják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?