Rogyásig pakolva is kikerüli a Tesla Model 3 a jávorszarvast?

Hirtelen kikerülőmanőver, komoly csavarral, teljes terhelésen kínozták a kisebbik Teslát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Svédországban, a jávorszarvas-teszt hazájában is nagyot tarolt a Tesla Model 3, de nem úgy, ahogy a konkurensei szoktak. A bóják ugyanis nem repültek, ellenben a csapat jóváhagyó pecsétjével, amit minden gond nélkül kapott meg az amerikai villanyautó.

Most épp nem a spanyolok tesztelnek, ez a videó az eredeti jávorszarvas-teszt megalkotóitól, a svéd Teknikens Värld csapatától érkezik. A pálya ugyan nem tökéletesen azonos a két verzió esetében, ám az alapelv megmaradt: az autónak a lehető legnagyobb sebességgel kell átérnie a bóják közt, méghozzá találat nélkül. A svédek azonban egy kis csavarral dobták fel a próbát: teljes terhelésen, 2,1 tonnával hajtották végre a Model 3 tesztjét.
Hirdetés
Azt már tudjuk a spanyol km77.com stábjától, hogy üresen még a 83 km/óra sem akadály a típusnak, ami az alapvetően nagyobb tömegű villanyautók közt egy különösen jó eredmény, ám az igazi meglepetés, hogy még telepakolva is jobban teljesített, mint egyes konkurensei üresen. A végeredmény 76 km/óra lett, a hátsókerék-hajtásos Tesla pedig a játékosan kidobált feneke ellenére is megkapta a svédek jóváhagyását, tekintve, hogy mindig arra ment, amerre a sofőr szerette volna. A teljes terhelésen manőverező Tesláról készült videót alább láthatjátok, érdemes vetni rá egy pillantást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?