Románia keményet lép

Januártól korlátozzák az Euro 4 alatti autók behajtását Bukarestben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bukarest nem csak szmogriadó idején, januártól alapból korlátozza az Euro 4 norma alatti autók belvárosába hajtását, 2022-től pedig a román főváros egész területén teszik ezt.

Romániában 2017-től számít a nyugat-európai piacok egyik "roncstemetőjének". Ennek oka, hogy eltöröltéket a korosabb autókra kivetett környezetvédelmi illetéket, ami korábban megnehezítette a környezetszennyező autók forgalomba helyezését. Alighanem ez is közrejátszott abban, hogy Bukarest mára Európa hatodik legszennyezettebb levegőjű nagyvárosa lett, igaz, a hatmillió példányos, háromnegyed részben tíz évnél idősebb román autópark eleve nem ad jó kilátásokat. Mindezek eredményeként terjesztette be augusztusban Gabriela Firea főpolgármester azt a javaslatot, amit mostanra el is fogadtak.
Hirdetés

Az elfogadott határozat értelmében egyrészt már 2020. január 1-től nem hajthatnak be Bukarest belvárosába az Euro 3-as normát el nem érő autók (2022-től Bukarest egész területéről ki lesznek tiltva), továbbá egy úgynevezett oxigén-matricát és a légszennyezés mértékétől függő illetéket vezetnek be az Euro 3-as vagy rosszabb besorolású gépjárművek számára. A legolcsóbb (Euro 3-as) matrica egy napra 5 lejbe (346 forint), egy évre pedig 700 lejbe (48 500 forint) kerül majd, míg a legdrágább (non-Euro) éves matrica ára 1900 lej (mintegy 131 ezer forint) lesz. Ezt januártól Bukarest belvárosába hajtáshoz, majd 2022-től már Bukarest egész területére meg kell majd vásárolni, sőt, 2021-től már az Euro 4 es járműveket is matricavásárlására kötelezik. Eredetileg úgy volt, hogy a behajtási díjjal terhelt területen lakók mentesülnek a fizetés alól, ám ez végül nem lesz így, a díjfizetési kötelezettség és annak mértéke, illetve a behajtási tilalom kizárólag a jármű légszennyezési besorolásától függ majd.
Hazánkban egyelőre nem ismert, hogy mikor és miként kerül bevezetésre a régóta lebegtetett dugódíj.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?