Rommá törték, majd bejelentették lopottnak az autót

Nem érte meg a rendőrségen hazudni: gyorsan kiderült, hogy senki sem kötötte el a Lanost

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több sebből is vérzett a bejelentés, a rendőrök gyorsan fel is göngyölítették az ügyet. A lopottnak nevezett autóval valójában a tulajdonos okozott balesetet jogosítvány nélkül, elhajtott a helyszínről, majd így próbálta megúszni a felelősségre vonást.

Augusztus 19-én a késő esti órákban tett bejelentést egy őcsényi nő, miszerint a házuk elől ismeretlen elkövetők ellopták a Daewoo Lanosukat. Amivel a nő nem számolt, hogy az egy órával azelőtti igazoltatásakor is felírták az adatait. Ekkor még egy szekszárdi áruház parkolójában, egy rendszám nélkül hagyott, összetört, a leírás szerint a lopottnak bejelentett autóval minden részletében megegyező Lanos mellett faggatták az egyenruhások. Az áruház parkolójában a nő a családjával együtt azt állította, hogy még sohasem látta az autót, ami alig pár perccel azelőtt okozott balesetet néhány utcával arrébb.
Hirdetés
A sötétszürke Lanos sofőrje a baleset után elhajtott a helyszínről, ám rövidesen megtalálták a rendőrök az autót, az állítólag csak arra járó családdal együtt. Ekkor még a rendőrök is hittek nekik, ám a bejelentés után már nem: a jármű adatainak egyeztetésekor már biztossá vált, hogy a két autó egy és ugyanaz. A családtagok végül elismerték a rendőröknek, hogy senki nem lopta el a kocsijukat. A Lanost a 28 éves családfő vezette, ő okozta a balesetet, és azért hajtott el, mert nincsen jogosítványa. A szekszárdi rendőrök a férfit végül engedély nélküli vezetés és baleset okozása miatt is feljelentették, élettársával szemben pedig a valótlan bejelentés miatt indítottak szabálysértési eljárást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?