Rossz hír érkezett: elhunyt Sergio Marchionne

66 évesen hunyt el a Ferrari és a FCA egykori első embere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az olasz-kanadai származású Sergio Marchionne gazdag örökséget hagy maga után az autóiparban és a motorsportban egyaránt.

Szerda délelőtt érkezett a szomorú hír, miszerint Sergio Marchionne, a Fiat-Chrysler és a Ferrari korábbi elnök-vezérigazgatója elhunyt. Ahogy korábban mi is beszámoltunk[/url] róla, a 66 éves Marchionne állapotában szombaton állt be rohamos rosszabbodás, ami még júniusi vállműtétjének szövődménye volt.
Mint kiderült, a műtétre azért volt szükség, mert a munka megszállottjaként Marchionne nem vett tudomást a vállában folyamatosan jelentkező fájdalomról, ami egy daganatot jelzett, ezt távolították el a júniusi műtét során. Azóta lábadozott, de a hétvégi rosszullétet követően a Marchionnét azonnal egy svájci kórházba szállították, azonban állapota annyira súlyos volt, hogy kómába került. Ekkor mind a Fiat-Chrysler, mind a Ferrari döntött az utódlás kérdéséről, de ennyire szomorú hírekre vélhetően senki nem számított.
Sergio Marchionne 1952-ben született Olaszországban, családjával 13 évesen költözött Kanadába, ahol tanulmányait is folytatta, felsőfokú tanulmányai során először filozófia diplomát szerzett, amihez később még egy számviteli, MBA és jogi diploma is csatlakozott. Ezt követően több cégnél dolgozott jogászként és más vezetői pozíciókban, mígnem 2003-ban csatlakozott igazgatóként a Fiathoz, ahol egy évvel később vezérigazgató lett.
Munkásságának köszönhetően nem csak a Fiat eladásai növekedtek meg, de a tengerentúlon is sikeressé vált: a Chrysler is Marchionnénak köszönheti azt, hogy túlélte a 2009-es válságot és adósságmentes, pénzügyileg jövedelmező helyzetbe került. Az olasz-kanadai szakember manapság nagy figyelmet fordított a Jeep üzletágra és a SUV-ra, menedzselésének és merész stratégiájának köszönhetően lett a Chrysler az USA harmadik legnagyobb gyártója napjainkra.
Hirdetés

Marchionne karrierje minden bizonnyal a 2014-ben levezényelt Fiat-Chrysler házasságban csúcsosodott ki, egyszersmind a Ferrari elnök-vezérigazgatói pozícióját is átvette az akkoriban távozó Luca di Montezemolótól. Ezzel nem csak a luxusmárka számára határozott meg új stratégiát, de a Forma-1-es istálló menedzselése is hozzá tartozott.
Marchionne gyakran megfordult a Forma-1-es versenyeken jellegzetes fekete vagy szürke pulóverei egyikében, sportdiplomáciai eredményei is magukért beszéltek. Aktívan részt vett az FIA Stratégiai Munkacsoportjának ülésein, de pl. Maurizio Arrivabene és Sebastian Vettel szerződtetése, Charles Leclerc támogatása, valamint a Sauber – Alfa Romeo partnerség is az ő nevéhez fűződik. Ahogy az egykori Fiat-főnök, Gianni Agnelli unokája, a Ferrari jelenlegi elnöke, John Elkann fogalmaz:

Sajnos, amitől féltünk, bekövetkezett. Sergio Marchionne, az ember és a barát elhunyt. Hiszem, hogy a legjobb módja emlékezete életben tartásának az, ha tovább építjük azt az örökséget, amit ránk hagyott, és tovább fejlődünk az olyan emberi értékekben, mint a felelősség és a nyitottság, melyeknek ő volt a legszenvedélyesebb bajnoka.


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?