Rövidülnek a nappalok, nagyobb figyelmet igényelnek a gyermekek!

Gyermekek biztonságos közlekedése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Köztudottan a közlekedés legveszélyeztetettebb résztvevői a gyermekek. Mit tehet a szülő csemetéje biztonságos téli közlekedéséért, hogyan készítheti fel gyermekét?


A gyermekek biztonságos közlekedésre való nevelését már korán el kell kezdeni, s mindig korosztályának, saját értelmi szintjének, tapasztalatainak megfelelően tovább lépni. Számukra ugyanis az utca jórészt ismeretlen terület és egészen más képet nyújt, mint amit mi, felnőttek látunk belőle!
Ahhoz, hogy minimálisra csökkentsük a balesetek kockázatát, először is példát kell mutatni. A legjobb a valódi közlekedési helyzetekben való gyakorlás! Megtanítani a gyermekeket a biztonságos közlekedés szabályaira, például hogy hol és hogyan kell átkelni az úttesten (különösen ha nincs kijelölt, lámpával ellátott gyalogátkelőhely), s persze nem árt, ha viselkedési mintákkal járunk elöl és minderre pozitív példát is mutatunk számukra. Érdemes például néhányszor együtt is elsétálni az iskolába, és vissza! E közben meg kell őket tanítani rá, hogy figyeljenek a rejtett veszélyekre (például a kapukijárókra), hangokra is, a forgalomtól távolabb eső járdán gyalogoljanak és soha ne lépjenek hirtelen elő akadály elöl (parkoló autó, fa stb.). Fontos az is, hogy mindig időben induljanak útnak, és kerüljék az utcán való játékokat, mobiltelefonálást, SMS-írást, zenehallgatást!
Három-hat éves kortól azonban még nem ajánlott a gyermekeket önállóan szélnek ereszteni, mert ez a korosztály szinte egyáltalán nem rendelkezik helyes képpel a környezetéről, gondot jelenthet számára az irányok megkülönböztetése, az ismeretlen világot pedig fel akarják fedezni. Különösen nagy figyelmet, s lehetőleg napi kíséretet érdemelnek nyolc-kilenc éves korig, eddig ugyanis a szakértők állítása szerint nem tudnak teljesen önállóan közlekedni és a figyelmük is könnyen elkalandozik. Legalább az első hetekben érdemes őket elkísérni új uticéljaik felé, és értük is illene menni! Ekkor is érdemes a legbiztonságosabb, és nem a legrövidebb utat megmutatni nekik, s arra kérni őket, hogy késedelem nélkül és mindig ugyanazon az útvonalon menjenek haza! Néha ilyenkor persze nem árt egy „Vigyázz magadra!” felkiáltáson túlmenően megkérdezni, hogy minden rendben volt-e az úton, szeretnének-e átbeszélni esetleg valamit. Különösen igaz ez a tinédzserekre, akik már nem csak gyalogosan és kerékpáron, hanem olykor robogón, sofőrként vagy friss jogosítványos barátokkal teli autóban is utaznak – B pontjuk pedig nem feltétlen az iskola vagy a zongoraóra... Persze túlaggódni sem szabad ezeket a helyzeteket, hiszen ha a tinédzser „idegeire megy” a szülő, olykor összezavarja vagy „csakazértis” ellentétesen cselekszik. Rendkívüli időjárási viszonyok, mint tomboló vihar vagy szakadó hó esetén azért a nagyobbakat is ajánlatos elkísérni, még ha tiltakoznak is az ilyen "ciki" helyzetek ellen.
Tekintsük át még néhány fontos dolgot, a tíz év alatti, szárnyaikat próbálgató nebulók biztonságáról! Mint korábban már említettük, ők még nem tudnak teljesen önállóan, biztonságosan közlekedni a forgalomban. Ennek egyik oka az, hogy másképp látnak, hallanak, gondolkoznak és nehezebben osztják meg a figyelmüket, a másik pedig egyszerűen az, hogy kicsik. Általában nincs hozzá elég tapasztalatuk, hogy a közeledő autók sebességét, távolságát megítéljék, megijeszthetik őket a közlekedés hangjai és gyakran nem látnak túl a parkoló autókon – ráadásul ugyanennél oknál fogva az autósok is nehezebben veszik őket észre. Ezért mindenképpen láthatóbbá kell tenni a csöppségeket!
Ennek azért is van jelentősége, mert ahogy rövidülnek a nappalok, már gyakran sötétben kell közlekedniük. Erre megoldást jelenthetnek a feltűnő színű télikabátok, lábbelik, táskák és a fényvisszaverő kiegészítők használata, hiszen ezek kitűnnek a forgalomban. A világos (de nem fehér) vagy élénk színű (például sárga, neonzöld, narancssárga) öltözék egy bizonyos passzív védelmet jelent a gyermekek számára, hiszen a járművezető ennek köszönhetően jóval korábban észrevehetik őket. Amennyiben kerékpárral járnak, azon is érdemes ellenőrizni a lámpákat, macskaszemeket és fényvisszaverő matricákat elhelyezni rajta, esetleg rávenni a lurkót, hogy "vezetéskor" viseljen sárga mellényt!
Nem árt arra sem felhívni a kis felnőttek figyelmét, hogy a hóesés tompíthatja a járművek zaját, a sapkában pedig eleve rosszabbul hallani, s bizonyos modellek esetében az oldalirányú „kilátás” is korlátozott – így később veszik majd észre a közeledő járműveket és talán a téli vastag öltözetben olykor az ember mozgása is nehézkesebb lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 23:57
    Permalink

    Eszembe jutott egy szösszenet, ezt most itt meg is osztom:

    Ha a … ’70-es, 80’-as években voltál gyerek, hogyan vészelted át a gyerekéveidet?

    A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá. Védősisak nélkül bringáztunk. Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt az autók útjában nem voltunk!

    Nem voltak mobiltelefonjaink… így aztán senki ránk nem talált. Jó volt nem? Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen. Nem volt Playstation-ünk, X-Box-unk, mindentudó telefonjaink, Internet, …de voltak Barátaink!

    Vágytunk egymás társaságára, rossz volt egyedül. Időnként összevesztünk a játéknál és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt egyből pszihológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt. Nem voltunk mindannyian jó tanulók, ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt. Szabadok voltunk, voltunk „gödörben”, voltak sikereink! Megtanultunk minden helyzetben talpon maradni.

    Azt kérdezik tőlünk: hogyan lehetett „így” élni? Hogyan nőttünk azokká akik vagyunk? Ennek a generációnak a képviselője vagy? Ha igen, meséld el ezt azoknak, akik szintén azok, vagy a fiataloknak, hogy megtudják, milyenek is voltak azok az évek. Ők majd azt mondják, hogy „tök unalmasak” voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem BOLDOGOK!

    Forrás: http://hirlaptar.vfmk.hu/turkeve/2006/2006_07.pdf

  • 2017.10.31. at 23:57
    Permalink

    Hmmm… Emlékszem, mikor kicsi voltam, mely még a 80-as években volt, teljesen egyedül jártam az utcákat, mindenféle kíséret nélkül. És nem csak én, hanem mindenki a környezetemben! Még csak 3. általános iskolás voltam, amikor kőbányáról zuglóba minden nap átbuszoztam, miközben az Örsön át kellett szállni a trolira, mert a Sibrikre jártam suliba. Manapság elengednénk így a 9-10 éves lurkóinkat? És akkor ez biztonságos volt. Fel sem merült, hogy baj lehet! 14-15 évesen meg már barátokkal “lógtunk” a belvárosban és még normálisak is maradtunk, nem lettünk bűnözők, csavargók.

    Ahogy most nézem ezt a sok anyámasszony katonát az internet fogságából még a szabad levegőre sem akarnak kimenni, a szülők meg úgy óvják szegény kicsikéjüket, hogy a végén megijednek majd a saját árnyékuktól is. Bezzeg az Internet és a lövöldözős játékok előtt mind nagykislánynak és nagyfiúnak érzi magát. Ha nincs net meg számítógép fel sem találják magukat. Unokaöcsém első dolga nem a köszönés, hanem hogy nálam van-e az Iphone, mert akkor nem fog unatkozni… De pechére mindent játékot letöröltem róla, én úgysem játszom rajta. Lehet hogy “szemét” vagyok, meg lehet kövezni meg minden, de nem díjazom hogy a családi összejöveteleken is a telefont nyomkodja banzsán…

Vélemény, hozzászólás?