Rubens asszonykája rábólintott az oválra
Barrichello az IndyCarban folytatja
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A legtöbb F1-rajttal büszkélkedő, a Williamstől kirakott brazil pilóta az Indycarba igazolt. Csak elengedte az asszony.
Barrichellónak szponzort is sikerült felhajtania, úgyhogy nemsokára színesebb lesz a KV-ja
Korábban Barrichello felesége nagyon nem örült az amerikai szériába igazolás ötletének, mondván oválpályás futamok is vannak, azok pedig veszélyesek. Silvana asszony végül beadta a derekát. Schumacher és Button vízhordója, a másodhegedűsök egyik legjobbika a teszteket követően élesben először március 25-én, St. Petersburgben mutathatja meg gyorsaságát a 2,2 literes, ikerturbós, V6-os Chevrolet-motorral szerelt autóban. Az első oválkaland május végén vár rá Indianapolisban, ahol egyébként egy másik F1-veterán, a francia Jean Alesi is indul egy Lotus-motoros géppel.
Sajnálom!nem tudom,hogy aWilliams istálló jól döntött e!Kilép be helyette?