Sakktábla is kerül a Bentley Bentayga különkiadásába

Két egyedi széria is készül a Bentley Bentaygából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idén száz éves autógyár két különleges Bentayga különkiadással is megünnepli a márka centenáriumát.

Az 1919-ben alapított brit luxusautó-gyártó alaposan megünnepli fennállásának 100 éves évfordulóját, rendkívül ritka és elegáns, illetve világrekord megdöntésére született típus is született a kerek évforduló alkalmával. Most a Bentley első terepjáróján a sor, hogy beálljon az ünneplő modellek közé. A Bentayga nem is egy, hanem rögtön két különkiadással jelentkezik, amelyekért a Bentley Mulliner divíziója és a 169 évvel ezelőtt alapított Huntsman szabóság a felelős. A két különkiadás Sportsman és Businessman néven fut, a sportos angol úr vörös fényezéssel és kék bőrbelsővel érkezik, amit tweed gyapjúszövettel kombinálnak, így a Bentley szerint vidéki hangulat várja a beszállókat. Ezzel szemben a brit üzletember szürke fényezést kap, belül pedig a gyártó szerint városi hangulatot áraszt a karbon elemekkel kombinált fekete-szürke színvilág, továbbá az ebben utazók sakkpartival is mulathatják az idő, melyet a hátsó ülés könyöklőjébe illesztettek.
Hirdetés
A két különleges modellből csupán öt darab készül, négy Businessman és egy Sportsman kiadás lesz elérhető. Rossz hír viszont a hazai Bentley rajongóknak, hogy a különleges modellek kizárólag a londoni Jack Barclay kereskedésben lesznek megvásárolhatóak, amely a legrégebbi és egyben a legnagyobb Bentley kereskedés a világon. A vételár ellenében nem csak az autót adják, hanem egy Huntsman által készített egyedi kabát is a vevőt illeti. A két modell árát nem hozták nyilvánosságra, annyi azonban biztos, hogy a Bentayga 59 millió forintos alapáránál jóval magasabb összegre kell számítani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?