Schumacher jövőautót fejleszt

Michael Schumacher nagykövetté lép elő a Mercedes-Benznél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Talán kevesen kételkednek abban, hogy a hétszeres F1-világbajnok az átlagnál jobban vezet. A Mercedes ezért sofőrsegédek fejlesztéséhez (is) fogja kamatoztatni tudását.

Hét világbajnoki címet hozó F1-karrierje és sok egyéb, például a visszavonulása utáni gokart-tesztpilótasága után Michael Schumacher a Mercedes-Benz nagykövete lesz: közlekedésbiztonságot fog népszerűsíteni és a jövőt érintő fejlesztésekben fog közreműködni.
Mindkét fél számára logikus a lépés, a Mercedes márkaértékét még úgy is fokozhatja a német F1-sztár, hogy náluk pilótaként pont nem volt olyan sikeres, mint máshol. A németeknek azonban Schumacher a nagybetűs Nemzeti F1-pilóta, hiszen elsőként ő szerzett világbajnoki címet a nemzetnek, így aztán a Mercedes-Benz számára mégiscsak sokat ér a visszavonulni továbbra sem képes sztár, aki pedig nyilván kellő fizetésért fog az autógyártó színeiben pózolni, s időnként a volán mögé ülni.
A korábbi F1-pilóta jelenlétével jövőbeni modelljeivel F1-tudást ajánlhat majd kuncsaftjainak a Mercedes, ugyanis Schumacher tapasztalatát a sorozatgyártású modellek fejlesztéséhez hasznosítják majd. Ő pedig ismételten kifejtette, hogy nem tud és nem kíván a versenyzői múlt után sem pihenni.
Hirdetés
A jövő sokkal izgalmasabb számomra, mint a jelen vagy a múlt. A Forma-1-ben eltöltött évek alatt mindig is úgy véltem, hogy az ember nem engedheti meg magának, hogy üljön a babérjain: folyamatosan törekedni kell a fejlődésre. Pályafutásom során nagyon sokszor támaszkodhattam az autókban elérhető technológiai megoldásokra, és előnyt kovácsolhattam belőlük. Ebből is adódik, hogy nyíltan támogatom a vezetőiasszisztens-rendszerek fejlesztését mind a versenyautók, mind a személyautók számára” – nyilatkozta Schumacher az új együttműködésről. A rekordbajnok természetesen új munkakörét sem felejtette el kommentálni: „Az együttműködés keretein belül nagyon világosan definiált szerepkört kerestem, és nagyon izgalmasnak találom, hogy hozzájárulhatok további fejlesztések megvalósításához és a biztonság optimalizálásához az automobil feltalálójával”.
Dr. Joachim Schmidt, a Mercedes-Benz Cars értékesítésért és marketingért felelős alelnöke hozzátette: „Büszkék vagyunk arra, hogy Michael Schumacher, a világ legsikeresebb és legismertebb autóversenyzője ismét partnerként csatlakozik hozzánk. Egészen azoktól az időktől kezdve, amikor még a Mercedes-Benz juniorcsapatának majd az elmúlt évben az F1-es csapat tagja volt, Michael Schumacher mindig is támogatta a vállalatunk kezdeményezéseit. Ebből következően mindkét fél számára logikus volt, hogy összesítse tudását és tapasztalatát, majd felhasználjuk például az asszisztensrendszerek, ezáltal a közlekedésbiztonság fejlesztésére.
Michael Schumacher első alkalommal Dr. Dieter Zetsche, azaz a márka elnökének társaságában a 2013. május 1-jén megrendezésre kerülő „Day of Future Issues” című rendezvényen lesz látható a Mercedes-Benz partnereként, utána pedig a legnívósabb autós eseményeket vélhetően az ő felbukkanásáról lehet majd felismerni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?