Sean Conneryé volt újonnan ez a csodás BMW 635CSi

Az első James Bond vette magának és használta több mint 10 évig ezt a BMW-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hihetetlenül szép állapotban maradt meg az a BMW 635CSi, amit még Sean Connery vett saját magának újonnan és használta több mint 10 éven keresztül.

Sean Conneryt úgy ismerte meg a világ, mint a legelső színész, aki James Bondot játszotta. Sokak szerint a legjobb is volt a szerepre, azóta pedig számos jelentős filmben is feltűnt, például Indiana Jones édesapját is ő játszotta. Sean Connery tavaly októberben 90 évesen hunyt el, így talán nem is meglepő, hogy egykori autója éppen most bukkant fel. Egy 1986-os BMW 635CSi, melyet saját maga vásárolt újonnan és használta több mint 10 éven keresztül Spanyolországban, jelenlegi állapotához ez sokban hozzájárult. Az alpinfehér 635CSi tökéletes állapotban maradt meg, miután 1998-2007 között egy brit raktárban, 2008-2019 között pedig egy luxemburgi raktárban tárolták hermetikusan elzárva. Az autó egy tökéletes időkapszula, 61 841 kilométert mutat az órája, amit szinte csak Connery hajtott bele. Egyáltalán nem sok, amire főként az ad magyarázatot, hogy a színész igencsak elfoglalt volt, mialatt a BMW még a tulajdonában volt.

Első ülése az egyetlen, amin látszik a használat, a hátsón valószínűleg soha nem ült utas.

Külsőleg makulátlan, felnijei eredetiek, a motortér is tökéletes tisztaságnak örvend. Az autó annyira szép, hogy 2016-ban a BMW 100. évfordulójának ünnepségén ki is állították Belgiumban. Sean Connery 635CSi-jét 46 100 fontért, azaz jelenlegi árfolyamon közel 19 millió forintért adták el, vélhetően a további megőrzés céljából használni ezután sem fogják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?