Sikerült, Janikának megvan első idei raligyőzelme

Janika nagy hajrában megnyerte a Székesfehérvár-ralit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ifj. Tóth János az idei visszatérése után első raligyőzelmét most hétvégén, a Székesfehérvár-ralin ünnepelhette.


A raliba három év kihagyás után idén új navigátorral, Szőke Tamással visszatért ifj. Tóth János legutolsó győzelme óta csaknem négy év telt el, de most, az előző két futamon már elért dobogós helyek után megvan az első győzelem is, ugyanis e páros végzett a vasárnap befejeződött Székesfehérvár-rali, az országos bajnokság negyedik futamának első helyén.
A Peugeot 208 R5-tel versenyző duó mögött az összetettben az élen álló Herczig Norbert, Igor Bacigal kettős végzett a második, míg a Hadik András, Kertész Krisztián páros a harmadik helyen.
Székesfehérvár-rali 2015 (13 gyorsasági szakasz, 152,3 km) végeredmény
  1. ifj. Tóth János, Szőke Tamás (Peugeot 208T16 R5) 1:19:42.9 óra
  2. Herczig Norbert, Igor Bacigal (Skoda Fabia S2000) 4.3 másodperc hátrány
  3. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) 1:45.4 perc h.

Hirdetés

A hétszeres magyar bajnok ifj. Tóth János szokása szerint visszafogottan ünnepelte győzelmét. Már akkor és ott, a céldobogóra menet elkezdett elemezni, és gondolkodni, mit lehetett volna, mit lehetne jobban csinálni legközelebb. Az „Ugye azért örülsz?” kérdésre elmosolyodott, hogy hát persze, majd a navigátora, Szőke Tamás elárulta, azért mindketten kicsit elpityeredtek az utolsó gyorsasági szakasz után... Hiába, magyar bajnoki futamot nyerni azért még mindig nagyon nagy dolog!
„Jó, nagyon jó érzés újra nyerni, csak még fel kell dolgoznom, hogy megtörtént. Pokoli meleg napunk volt, ami nyilván nem könnyítette meg a helyzetet, főleg mert viszonylag sokat álltunk a rajtokban a tűző napon. Persze, aki akarta, végigbírta. Nem volt kibírhatatlan, csak egy kicsit nehéz. Összességében elégedett vagyok, a Peugeot 208-as hibátlanul működött egész hét végén, s bár akadtak kalandok, kisebb kicsúszások – még az utolsó szakaszon is lecsúsztunk az útról és az autó jobb oldala elkapott valamit –, de a lényeg, hogy tudtuk tartani magunkat a taktikánkhoz: jól beosztottuk az előnyt” – mondta ifjabb Tóth János, aki elmondta ezt a „beosztást” azért nem úgy kell elképzelni, hogy visszafogták magukat. Gyorsan kellett menni, pont úgy, mint a verseny elején, amikor előnyt akar az ember kiépíteni.
„Látni kell, ha nincs Herczig Norbiék tíz másodperces büntetése szombatról, akkor kikapunk, és még így is az utolsó pillanatig nyomni kellett a gázt ”– tette hozzá a Peugeot Total Hungária Rallye Team navigátora, Szőke Tamás. – „Norbiék tökéletesen ismerik az autójukat, nagyon jól beállították, nekünk még ezt is tanulni kell. Némi szerencse is kellett ehhez a győzelemhez, de az is a rali része, és most nagyon boldogok vagyunk. Nagy dolog ám ez!”
Bizony nagy! Például azért is, mert a győzelemnek köszönhetően az ifjabb Tóth, Szőke kettős felzárkózott a második helyre az összetett pontversenyben. Folytatás szűk egy hónap múlva, július 10-12-én Veszprémben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?