Skoda Superb Scout: a gyárira még várni kell, X-Tomi már mutatja

Így mehet terepre a Skoda Superb, X-Tomi megrajzolta a Scout verziót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Skoda egyelőre még csak ötajtósként mutatta be az új Superbet, X-Tomi azonban a Combi után a Scout kivitelt is megálmodta.

A Genfi Autószalonon nagyközönség előtt is debütál az ötajtós Skoda Superb, de a többi változat érkezése még odébb van. Az X-Tomi által már megmutatott Combi alapjain azonban várható a már a mostaniból is elkészített, a Skoda emelt hasmagasságú, jellemzően (de nem feltétlenül, hiszen a Roomster Scout csak elöl hajt) összkerékhajtású modelljeit jelölő Scout kivitel is. Gyári fotón természetesen még utóbbi sem látható, csakis X-Tomi grafikáján. A hazai virtuáltuner nem vitte túlzásba a terepjárosítást.
Hirdetés

A hajszálnyit növelt hasmagasság mellé a lökhárító-aljak, a kerékjáratívek, a küszöbök és az ajtók alsó műanyagburkolata várható. A Scout sanszosan csakis azon motorokkal lesz elérhető, amelyekhez az összkerékhajtás opció, így az 1.4 TSI ACT (150 LE), valamint a 200 és 280 lóerős 2.0 TSI benzinesekkel, valamint a 150 és 190 lóerős 2.0 TDI dízelekkel készülhet majd, természetesen akár DSG automataváltóval és sanszosan alapáron Haldex kuplungos összkerékhajtással. Bár meg kell hagyni, miként a szabadidő-autóknál, úgy a terepjárósított kombiknál is mind kevesebb vevő elvárása az összkerékhajtás, bőven van olyan, aki csak egy kicsivel jobb járdamászó-képességre vagy épp csak a megjelenésre vágyik. Hogy a Superb Scout milyen lesz, azt egyelőre nem tudjuk, X-Tomi elképzelése szerint persze a Combihoz hasonlóan dögös.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?