Skodának szánták, SEAT lett belőle – 30 éves a Toledo

30 éves a SEAT első Volkswagen éra alatti típusa

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A SEAT már 70 éves elmúlt, ám a történetében óriási fordulópontot jelentett, amikor a Volkswagen szárnyai alá került. Az új éra első gyermeke volt a Toledo.

Kezdődhetett volna hamarabb is a kapcsolat a Volkswagennel, hiszen, amikor a második világháború után leporolták egy spanyol autógyár terveit, a németek is bejelentkeztek partnernek. Ám a spanyolok a Fiatot már jobban ismerték, ezért is döntöttek végül az olasz gyártó partnersége mellett. A futószalag 1953-ban indult el, rajta az 1400-as modellel. Ám még csak napi öt autót készítettek el a 925 munkást számláló gyárban. Aztán persze szépen beindult az üzlet, de az 1980-as években szakítottak az olasz autógyárral, ekkor a Volkswagen újra bejelentkezett, a Toyota, a Nissan és a Mitsubishi mellett. A SEAT végül a Volkswagennel kötött megállapodást 1982. szeptember 30-án, ezzel a SEAT lett az első külföldi márka a Volkswagen „markában”. Gyorsan el is kezdődött néhány Volkswagen típus gyártása Spanyolországban (Passat és Polo), ám a SEAT első, saját logós, de VW alapokra épülő típusára az 1990-es évekig kellett várni. Ez volt a Toledo. Igazi történelmi ínyencség, hogy a formatervét eredetileg nem is a SEAT számára rajzolták. Giugiaro ugyanis a Skodának szánta, a cseh márka megújítását tartotta szem előtt, amikor papírra vetette vázlatait. Ám a csehek túlságosan latinosnak látták a formatervet, ezért visszadobták. Persze a VW nem hagyta csak úgy a kukába vándorolni, ha túl latinos, hát akkor legyen a SEAT megújulásának első lépése.
Hirdetés
Végül 1991 októberében debütált a SEAT Toledo, óriási felhajtás közepette. Mindent megtettek azért, hogy magára vonja a figyelmet, jól mutatja ezt az is, hogy I. János Károly király jelenlétében mutatták meg először a nagyközönségnek - nomen est omen - a toledói Parador kastélyszállóban. Gyártása a Barcelona melletti, Zona Francában indult, azonban később, egészen pontosan 1993-ban Martorellbe költözött. Azonban itt még nem ér véget az első Toledo különlegessége. Érdemes róla tudni, hogy eredetileg a VW Passat harmadik generációjának alapjaira tervezték, ám végül a második generációs Golf platformját kapta. Az 1991 és 1998 között gyártott első generációjából évente körülbelül 40 és 50 ezer közötti darabszámot értékesítettek, ami megfelelt az elvárt szintnek.

De az igazi sikertörténet a második generáció volt. Pedig az első Toledo is egy jól használható családi autónak bizonyult.

Csomagtérajtaja a hátsó ablakkal együtt nyílt fel, így az alapból 550 literes poggyászterébe nagyon könnyen lehetett pakolni. A hátsó ülések ledöntésével pedig 1360 literesre bővült. Ezzel pedig lepipálta a VW Ventót. Motorjai természetesen a Volkswagentől érkeztek, kezdetben az 1,6 literes, 75 lovas benzines, majd a kétliteres, 115 lóerős. Aztán szép lassan még erősebb motorokat építettek bele és az 1.9 TDI dízel is megjelent a kínálatban. Ráncfelvarrást 1995-ben kapott, a második generáció pedig 1998-ban debütált. Ám az első Toledo Kínában egészen 2011-ig készült, hiszen a Chery megvette a jogokat. Viszont a SEAT Toledo névről tuti, hogy a második generáció ugrik be a legtöbbeknek, ami nem véletlen. A formatervért újfent Giugiaro stúdiója, az Italdesign felelt, ám ezúttal olyan autót sikerült rajzolni, amelynek vonalai még manapság sem hatnak öregnek. Platformját ezúttal is a Golf adta, annak negyedik generációja. Alkatrészekben pedig osztozott a VW Borával és a Skoda Octaviával, de egyértelműen a Toledót szánták a sportos modellnek. Műszerfala majdnem megegyezett az első generációs Audi A3-aséval. Bár a csomagtér már nem ablakkal együtt nyílt, alapból ez is 500 literes teret adott, amit 830 literesre lehetett növelni. Motorfronton az 1,6 literes, 100 lóerős benzines volt a belépő, felette következett az 1,8 literes, 125 lovas, a csúcson pedig a 2,3 literes, 150 lóerős öthengeres trónolt. Természetesen az 1,9-es dízel sem maradt le a palettáról, többféle teljesítményszinttel. A második generációt 2004-ig gyártották, hogy aztán akkori szemmel következzen valami döbbenetes váltás. A harmadik generáció karosszériája ugyanis totálisan eltért az addigiaktól, de még korának átlagától is. Először a 2004-es Madridi Autószalonon mutatták meg Toledo Prototipo néven, a végleges változat pedig a 2004-es Párizsi Autószalonon debütált. De sok változás nem történt addig, az új Toledo leginkább egyterű jelleget öltött. Formáját Walter da Silvának köszönhetjük, orrát az Alteától örökölte, de a Toledo kapott egy „nyúlványt” hátra, hogy azért mégiscsak limuzinnak nevezhesse, aki nagyon akarja. A Toledo esetében azonban nem jött be a merész formaterv, pályafutása csupán 2009-ig tartott. Pedig a Golf ötödik generációjának alapjain tényleg egy tágas autót kínált a SEAT, gazdag benzines és dízel motorkínálattal, de az eladási számokon ez nem segített.
Hirdetés
A „pofáraesés” után egy kis szünet következett, és 2012-ben a Genfi Autószalonon mutatták be a negyedik generációt. Ám ezzel meg talán túlságosan is óvatosak voltak, hiszen nem volt ez más, mint a Skoda Rapid átemblémázott, kicsit átfazonírozott változata. Ugyanazon a gyártósoron készült Mladá Boleslavban, mint a Rapid, ugyanakkor visszatért a nagy csomagtérnyílás, ismét a hátsó ablakkal együtt nyílt a csomagtérajtó. Négy benzines (egy MPI és 3 TSI), illetve három TDI dízel szerepelt a motorpalettáján, de ugyanarra a sorsra jutott sajnos, mint az elődje. A gyér eladási számok miatt 2019-ben leállították a gyártását. Arról pedig semmi hír, hogy terveznek-e utódot, bár egyelőre a SEAT jövőképe sem teljesen tiszta a Volkswagen csoporton belül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.03.13. at 08:07
    Permalink

    Talán Ferdinand Piëch egyik könyvében szerepel, hogy a Toledo eredetileg Skoda lett volna. Egyszer meg kellene keresnem.
    A történetben az a furcsa, hogy 1989-ben Frankfurti autószalonon mutatkozott a Proto T tanulmányautó. Majd 1990-ben mutatták be a Genfi szalonon a Proto C és Proto TL-t (A T verzió kisebb módosítása). Ezek formailag kenterbe vertek mindenkit, így számomra kicsit visszalépés lett az eredeti Toledo 1991-ben.
    Ha a VW-nek 1991-ben volt az egyesülése a Skodával, akkor előtte már a háttérben valaminek történnie kellett…

    Az utolsó generációs Toledonál pedig már ott volt az Exeo (átemblémázott Audi, 2008-tól), így nem lett zászlóshajó. Kár, hogy a 2011-ben bemutatott IBL tanulmány nem érte meg a sorozatgyártást…

  • 2021.03.13. at 13:26
    Permalink

    Én pedig a Skoda sajtóoldalán olvastam hogy magának az akkori cseh elnök volt az akinek nem tetszett a formaterv. Václav Havel találta túlságosan latinosnak a formát, és nem látta benne hogy a csehekre utalna.

    Szerintem jól döntött, az Octavia sokkal időtálóbb formatervet kapott, nem látszik rajta hogy a ’90-es évek szülötte mígy a Toledón igen.

  • 2021.03.16. at 08:28
    Permalink

    azt ne felejtsük, hogy a toledo, és a későbbi octavia között egy modellváltásnyi idő van, az h az octavia kicsit modernebbnek tűnik az ezért van.
    A toledo harmonikusabban oldotta meg a nagy csomagtartót, az octavia I. jóval bénább, odabiggyesztettebbnek ható hátsó résszel bírt, amit a kis tengelytáv még tovább rontott szemre.

    Seatnak az lett a baja, hogy nem találtak rá az alapkoncepcióra, marketingelték egy darabig a latin sportos vonalat, de kevés esetben volt az, formailag is elég vegyes felvágott lett az évek során, nem lehetett ráhúzni egy sémát h mit is akar a költő mondani a seattal.
    A skodánál a semleges, egyszerű, néhol primitív formanyelv jobban átjött a vevőknek, és nagy sikerre vitték.

Vélemény, hozzászólás?