Slavia néven érkezik a szedán Fabia, csak épp nem hozzánk

Indiába érkezik a Skoda Slavia, a csehek legkisebb lépcsőshátúja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az India 2.0 projekt keretei közt két VW és két Skoda is bemutatkozik Indiában. Olcsó, belépő modelleknek szánják őket: a megemelt Kushaq után az Octavia kistesóját, egy Fabia alapú szedánt villantottak meg, nevét a cég első biciklijei után kapta.

A biciklikhez képest mindenképp komoly előrelépés ez a modellnév szempontjából, ám műszakilag ezt a műsort valószínűleg már láttuk. Mivel a Fabiával és az Indiának gyártott Kushaq SUV-val osztozik az alapjain a modell, így lényegében egy szedán Fabiára érdemes számítani. A sziluett, ami napvilágra került a bejelentéssel együtt, az szinte semmit sem árul el a modellről, ennek ellenére szinte biztos, hogy valamennyire meg lesz emelve, kivételesen nem a SUV-láz, hanem a rossz minőségű indiai utak miatt.
Hirdetés
Mivel ez egy olcsó modell, nem érdemes teljesen egyedi műszerfalra számítani, beltérdizájnját vagy a Fabiától, vagy a már említett Kushaqtól kaphatja majd. Motorválaszték szempontjából szinte biztos, hogy az 1,0 literes háromhengeres és az 1,5 literes négyhengeres TSi lesz a választékban hatfokozatú manuális, vagy hétsebességes DSG automataváltóval. Azt még nem tudni, hogy a bemutató mikorra várható, valószínűleg még idén megtudjuk a további részleteket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?