Soha ne add fel az álmaid! Üzeni a Ford és Sinka Zsolt

Egyetlen ember 13 Fordot húzott el: Sinka Zsoltnak sikerült a Guinness-rekord

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha nem is simán, de Sinka Zsolt megvalósította álmát: Guinness-rekordot döntve önerőből mozgatta a Ford teljes ma kapható személyautó-sorát.

Miként arról előzetesen írtunk, a sokszoros magyar rekord- és világrekord-tartó Sinka „Popey” Zsolt erőművész augusztus 20-án Budapesten, a Westend City Center tetőteraszán kívánt Guinness-rekordot dönteni, a Ford teljes személyautó-kínálatát kellett elhúznia. A kísérlet nem indult kedvező előjelekkel: az egész napos eső után estére ugyan kitisztult az idő, ám a rekord helyszínéül szolgáló területet borító térkövek természetes egyenetlensége és nedvessége a vártnál sokkal jobban megnehezítette a sportoló dolgát. Ráadásul, ha mindez nem lett volna elég, a Guinness jelenlévő, a szervezet szigorú szabályzatának betartását felügyelő, és a rekordot hivatalosan igazoló biztosa jelezte, hogy miután nem áll rendelkezésre hivatalos dokumentum arról, hogy a felület lejtése egyik irányban sem haladja meg az egy ezreléket, ahhoz, hogy érvényes legyen, a rekordkísérletet mindkét irányba el kell végezni, azaz Sinka Zsoltnak gyakorlatilag kétszer egymás után kell végrehajtania az elképesztően kimerítő, minden tartalékot felemésztő mutatványt. Nem elég egy húzással minimum 5 méterrel elmozdítania a több mint 60 méter hosszú, mintegy 18,5 tonnás autósort, hanem vissza is kell mozgatnia azt.
A sort a Ford személyautó portfóliójának legnagyobb tagja, egy 9 személyes Tourneo Custom kisbusz kezdte, és a kínálat legkisebb autója, egy Ka zárta. A konvoj így darabszámban egy autóval, tömegben azonban közel 50%-kal haladta meg az eddigi Guinness-rekordtartó litván Zydrunas Savickas 2013-ban elhúzott rekordját. Sinka Zsolt valamivel 19 óra után kezdett neki az emberfeletti erőfeszítésnek, és nagyon sokáig úgy tűnt, hogy a 13 Ford kerekei által jelentett, egyenetlen felületen elhelyezett 52 tapadási pont kifog rajta. Lassan besötétedett, és Zsolt az augusztus 20-i tűzijáték fényeiben birkózott tovább a szinte felfoghatatlan tömeggel, ám az egyik irányba mintegy 40 cm-rel, a másik irányba pedig 90 cm-rel tudta csak elmozdítani a közel három teniszpálya hosszúságú autósort. Nem változott a helyzet akkor sem, amikor az élen álló Tourneo Connectet lecserélték egy annál ugyan magasabb súlypontú, ám még nehezebb Rangerre, a Ford haszongépjármű portfóliójának egy zászlóshajójára.
Hirdetés
Ekkor a legtöbben feladták volna a helyében. Sinka „Popey” Zsolt azonban a végkimerültség határán, minden rejtett tartalékát összeszedve csak ennyit mondott: „Ma este a Guinness-rekordért jöttem el ide, és nem is megyek haza nélküle. Tartozom ezzel azoknak, akik hisznek bennem, akik eljöttek, hogy jelenlétükkel támogassanak, és legfőképpen, tartozom magamnak.”
És akkor megtörtént a csoda. A jelenlévők, beleértve a Guinness-biztost is, nem hittek a szemüknek: Zsolt újra nekiveselkedett, és a mintegy 18,5 tonnás kocsisor egyszer csak lassan megmozdult, majd szinte meglódult, és az erőművész több mint 7 méteren át húzta maga után. Az igazi dráma azonban csak ezután következett: a szinte végletekig kimerült sportolónak a másik irányba is el kellett húznia a 13 Fordot. Rövid pihenő után Zsolt ismét nekifeszült a feladatnak, és a jelenlévők biztatásából erőt merítve ismét megmozdította a sort, ám 3,5 méter után megcsúszott, és hatalmasat esett. A nézők egy emberként szisszentek fel, és remélték, hogy nem sérült meg a sportoló. Zsolt felállt, és a hitetlenkedő, lenyűgözött pillantások által kísérve, minden megmaradt erejét felhasználva tett egy utolsó próbát, megismételve a csodát - ezúttal mintegy 6 méterrel maga után húzva az autósort.
A hivatalos jegyzőkönyv kitöltése után a Guinness-biztos elismerő tekintettel adta át az új Guinness-rekordot igazoló plakettet a minden porcikájában kimerült, ám boldogságtól sugárzó arcú sportolónak, akinek elsőként a rekord sikeréhez sok erőt adó jelenlévő felesége és kislánya gratulált.
„Egy gyermekkori álom vált ma valóra, több, mint három évtized minden reményét, minden küzdelmét, megfeszített munkáját képviseli számomra a Guinness-rekordot igazoló plakett. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki hitt bennem és jelenlétével támogatott, és büszke vagyok, hogy a rekordot nemzeti ünnepünk tiszteletére ajánlhatom.” – fogalmazott később Sinka „Popey” Zsolt.
„Megtiszteltetés számunkra, hogy ennek a hihetetlen rekordnak a részesei lehettünk. A legfontosabb azonban talán Sinka Zsolt rekordjának mögöttes üzenete, ami mindannyiunk számára megszívlelendő lehet: soha ne add fel az álmaid, mert minden helyzetből fel lehet állni, és kitartással, alázattal, önmagadat legyőzve semmi sem lehetetlen.” – teszi hozzá Varga Zsombor, a Ford magyarországi PR és kommunikációs igazgatója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?