Soha nem fogyott még annyi BMW az első negyedévben, mint most

Koronavírus ide, válság oda, a BMW-csoport megdöntötte első negyedéves értékesítési rekordját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2021 első három hónapjában annyi autót és motort adott el a BMW-csoport, mint soha korábban az év ugyanezen időszakában. A SUV-ok és a konnektoros modellek hajtották a vállalatot.

2020 első negyedévében, amikor az egész világ behúzta a kéziféket, nem meglepő módon az autógyártók, így a BMW-csoport eladásai is nagyot zuhantak. Az óriási csökkenések gyakori következménye, hogy a következő időszakban, a krízis után nagy növekedést tapasztalhatunk. Ez szinte törvényszerű, az ideiglenes leállást követően, ahogy minden visszatér a rendes kerékvágásba, könnyedén elérhető az a 33,5%-os (előző év azonos időszakához viszonyított) növekedés, amit a BMW-csoport jelentett be éppen. Meglepő viszont, hogy úgy sikerült ekkora növekedést összehozni, hogy a "rendes kerékvágásba" azért még messze nem tért vissza a világ, de úgy tűnik, a vevőknek nem a pénze fogyott el, csupán meg kellett szokniuk, hogy például az interneten kell autót venni. Ami viszont nem törvényszerű, az az, hogy a jelenlegi, átmeneti helyzetben a BMW-csoport nem csak a tavaly év eleji eredményen javított sokat, de történetének eddigi legjobb első negyedéves eladásait produkálta. Ha nem tudnánk, mi folyik a világban, az értékesítési adatokat tekintve azt is hihetnénk, minden a legnagyobb rendben van.
Hirdetés
A rekordhoz a konszern összes márkája hozzájárult saját éves növekedésével. A BMW márka 560.543 kocsit értékesített január eleje és március vége között az egész világon, ebből 37.896 volt M-es. Mind a mezei, mind a sportos BMW-k között az X modellek eladásai voltak a leginkább jelentősek, de az M GmbH-nál például a nagy vesék ellenére az M440i is jól teljesített. Konnektorról tölthető modellekből az M verziókhoz mérten már majdnem kétszeres mennyiséget, több mint 70 ezer darabot értékesítettek, ebbe a plug-in hybrideken kívül a tisztán elektromos autók is beletartoznak, illetve a BMW-n kívül a MINI is a Cooper SE-vel. Utóbbi, illetve a BMW iX3 és az i3 mellé érkezik idén az iX és az i4, a vállalat szerint mindkét autó iránt óriási az érdeklődés. Fontos információ, hogy

2023 végére, azaz bő két éven belül érkezik az 5-ös, a 7-es, az X1-es BMW és a MINI Countryman teljesen elektromos változata is.

Az idei adat duplája a tavaly év eleji eladásoknak, de normális körülményeket feltételezve is szeretnék az évi 50%-os növekedési ütemet fenntartani a zöld modellek között. 2030-ra a BMW-csoport minden második eladott kocsija villanyautó lesz, sőt, addigra MINI-ből már csak zéró emissziós lesz kapható. Apropó MINI, az angol márka is bőven növelte eladásait 2020 elejéhez képest, 74.683 autót adtak el, ennek 15%-a volt hálózatról tölthető. Számait tekintve elenyésző, ugyanakkor nem lebecsülendő a Rolls-Royce teljesítménye, az első három hónapban 1380 autót értékesítettek, ezzel szintén első negyedéves rekordot döntött a márka. Ebben sokat számított az új Ghost, de a Cullinan iránti keresletre sem panaszkodhatnak. Végül pedig a BMW Motorrad is rekordot döntött, több mint 40 ezer kétkerekűt adtak el a világon az első negyedévben. Földrajzi régiókat tekintve természetesen Kína és a környező ázsiai országok piacain volt a legnagyobb a növekedés, feltehetően mivel ott már hamarabb elindult a vírus csillapodása. Csak Kínában majdnem annyit adtak el, mint egész Európában, de azért az öreg kontinensen is elértek egy 8,3%-os növekedést tavalyhoz képest. Összesen 636.606 BMW-csoportbeli autó és 42.592 motorkerékpár talált gazdára a világon január és március között.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?