Sok-sok pénz jut közútfejlesztésre 2020-ig

Több mint 2460 milliárd forint fordítható közútfejlesztésre 2020-ig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több mint 2460 milliárd forint fordítható a közúthálózat fejlesztésére 2020-ig, közel a felét az Európai Unió finanszírozza.


Győrött e héten adták át a várost keletről elkerülő út második, 3,8 kilométeres szakaszát. Panna Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára itt jelentette be, hogy 2020-ig 2460 milliárd forint jut a közúthálózat fejlesztésére. Ebből 1279 milliárd forintot hazai, 1181 milliárdot uniós forrás fedez.
Hirdetés
A nehezen felfogható összegből állítólag mintegy ezer kilométer új, négysávos autópálya és gyorsforgalmi út épül meg. A helyettes államtitkár felidézte, hogy a kormány 2014-ben fogadta el a 2030-ig szóló Nemzeti Közlekedési Infrastruktúrafejlesztési Stratégiát, amelynek kiemelt célja, hogy valamennyi autópálya kiérjen az országhatárra, a megyei jogú városokat pedig gyorsforgalmi utakkal kössék össze a sztrádákkal. Úgy fogalmazott, hogy a kormány eltökélt azon útfejlesztések iránt, amelyek egy régió, egy város gazdaságát erősítik, mert a mai gazdasági környezetben alapvető elvárás, hogy közúton megközelíthető legyen a terület.
A most átadott 3,8 kilométeres, kétszer egysávos út 3,3 milliárd forintból épült meg, a korábban megépült 4,4 kilométer hosszú szakaszhoz kapcsolódva Gönyűt és Nagyszentjánost köti össze az M1-es autópályával. A három ütemben megvalósuló, összesen 13,4 kilométeres út 2018 elejére készül el és összeköti az M1-es autópályát a 14-es úttal, ezáltal könnyebben lesz megközelíthető Szlovákia. A harmadik, 5,2 kilométeres szakaszhoz egy új híd is kapcsolódik a Mosoni-Dunán, amikor elkészül a 813-as számú út harmadik üteme is, Győr észak-keleti részéből is könnyedén, a városon áthaladás nélkül lesz elérhető Szlovákia és Budapest, ezáltal ez a városrész is bekapcsolódhat a megyeszékhely vérkeringésébe, új vállalkozásokat vonzhat. A harmadik ütem munkálatai várhatóan 2017 év elején kezdődnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 23:08
    Permalink

    Én a finneknél láttam olyan útfelújító konvojt, ami kb 100m hosszan gépekből állt és ahogy lassan haladt úgy rakta rendbe az utat. Az első gép marta fel a felületet, középen valahogy a felmart aszfaltot újrakeverték bitumennel, a végén pedig az úthenger ment. Itthon ha valaminek nekiállnak az fél év lezárással kezdődik és millió kellemetlenséggel.

  • 2017.10.27. at 23:08
    Permalink

    Ezzel amúgy nincs semmi baj.
    Az utcánkban keletkezett pár kátyú.
    Szüleim be telfonáltak azt hiszem az önkormányzathoz, vagy talán a kátyuzókhoz és 2 hét alatt megcsinálták úgy hogy 2x jöttek mert 2 rétegben csinálták meg és pöpec lett.
    Ja és a szüleim nem VIP-k!

  • 2017.10.27. at 23:08
    Permalink

    Emlékszem mikor Dániába jártam rendszeresen akkor ott is voltak felújítások a kétsávos autópályán, igaz nem értettem miért, mert nem volt rossz.
    Nem volt tükör sem, de nem is volt megemlítésre méltó, vagy egyáltalán észrevehető baja sem.
    Úgy tűnik az is zsebre mehetett.

  • 2017.10.27. at 23:08
    Permalink

    barmok…..csinálnak új utakat. jó. és a meglévő 3000km-nyi hulladék kátyus, qrvára nyomvályús utakkal mi lesz?
    értem, hogy a magyar utakon szinte a vidámparkban érezheti magát az ember, de azért elmennek az a jó…….tudják hova.

  • 2017.10.27. at 23:08
    Permalink

    Amíg a pénzek felét túlszámlázásokkal eltüntetik a haverok, és pártközeli cégek, addig nem fog itt semmi változni. Amit beszednek jövedéki adókból, útdíjakból és autós sarcokból, minden utakkal kapcsolatos dolgokra elégnek kellene lennie, de így nem lesz sosem elég. Nem vagyok optimista.

  • 2017.10.27. at 23:08
    Permalink

    Az utak állapotával kapcsolatban nemrég figyeltem fel egy Amerikában régóta bevett módszerre, amit nálunk annyira (még?) nem alkalmaznak: az ún. “crack sealing”, vagyis az útfelületen képződött repedések kitöltése. Filmekben is meg lehet figyelni, hogy ide-oda cikázó, girbegurba vonalak “csúfítják” gyakran az amerikai utakat. Valóban nem valami esztétikus látvány, de ahogy olvastam több helyen, elég hatásos. Hozzáteszem, szerintem az Amerikában használt aszfaltminőség sem lehet a helyzet magaslatán, ha ilyen mértékben repedezik, de legalább kidolgoztak a javítására egy jó módszert, és ez dícséretes:

    [url]https://www.google.hu/search?q=crack+sealing&client=opera&hs=7Ti&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwi79Y2G9YnRAhXCK8AKHbtWCdwQ_AUICCgB&biw=931&bih=611[/url]

    Szó se róla, azért repedeznek a mi útjaink is rendesen, de nálunk talán az igazi problémát nem ez okozza. Mindenki tudja, mi az:)

  • 2017.10.27. at 23:08
    Permalink

    Sajnos igen, de az M1-es is, ahogy a 0-ás déli szakasza is, vagy az ősszel/télen állandóan ködben úszó m31-es. Rengeteg ember halála szárad a karbantartást/felújítást elodázó “emberek” “lelkén”. Ráadásul mióta a közút nevű pénznyelőhöz kerültek az autópályák, a helyzet csak romlik. Az m31-esen pl. már egy hónapja két helyen is szétszaggatva és “bójákkal védve” áll az elválasztó korlát. De ahogy az autópályán dolgoznak, sokszor közmunkással, az két életveszély. Múltkor a 0-áson cserélgették a dilatációs hézagokat és az út középén egy gödörben álldogált vagy öt közmunkás (ebből két nő), akinek betonoznia kellett volna, miközben négy bója(!) “védte” őket. Vagy amikor nekiállnak jelzés nélkül füvet nyírni a belső sávból. Kész horror, nem tudom mikor lesz ebből komoly baleset újra és hány embernek kell meghalni a pénzéhes disznók miatt…

  • 2017.10.27. at 23:08
    Permalink

    Még hogy az M1-es, az legalább van, mi lesz a négyes “autópálya” égbe meredező torzóival, megkezdett hídjaival? Ja igen, már megint ígérgetik, hogy talán majd budget autópályaként megvalósul. A négyes út konkrétan életveszélyes.

Vélemény, hozzászólás?