Sokan tekintenek élőlényként az autókra a Suzuki szerint

Sokan adnak nevet az autójuknak és élőlényként tekintenek rá. Te is köztük vagy?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tízből hét magyar családtagként kezeli az autóját, éppen ezért a szerettei, vagy barátok bevonásával hozza meg a döntést a vásárlás előtt. Sőt, a megkérdezettek majdnem egyharmada el is nevezi az autóját a Magyar Suzuki kutatása alapján.

"Az autó csak egy tárgy!" – halljuk sokszor, ám nem mindenki tud azonosulni ezzel a kijelentéssel. Ők azok, akik becézik, feldíszítik és ha tehetik, a legjobb szervizbe viszik autójukat. Hogy mennyien vannak az országban, akik családtagként tekintenek az autójukra, arról ad visszajelzést a Magyar Suzuki novemberi kutatása. A megkérdezett magyar autóvezetők közül tízből heten családtagként kezelik gépjárművüket, éppen ezért a vásárlás előtt a családdal, vagy a barátokkal közösen döntenek a kiválasztott típusról. Az érzelmi kötődést nagy mértékben segíti, hogy a megkérdezettek 34,1 százaléka el is nevezi az autóját, és ehhez valamilyen külső tulajdonságot, például színt, formát (54,3%), a rendszámtábla betűit (26,7%) vagy egy korábbi emléket (19%) hív segítségül múzsaként. Az autógyártók ma már számos olyan technikai újítást helyeznek el a modellekben, amelyek segítik és biztonságosabbá teszik a vezetést, ugyanakkor egy tavalyi kutatásból kiderült, az autósok költséghatékonyság vagy információhiány miatt sokszor nem kérik, vagy nem használják ezeket. Ezzel szemben a legfrissebb kutatás szerint, az autósok majdnem nyolcvan százaléka elhelyez valamilyen funkcionális vagy kényelmi eszközt (31%), például egy illatosítót, üléshuzatot, ruhatartó fogast, vagy egy személyes tárgyat, egy biztonságot hozó talizmánt (23,4%), vagy egy lógó díszt a belső visszapillantón (23,1%). De a plüssök (17,6%), a családunkat, a kisállatunkat vagy a hobbinkat idéző matricák (7,5%) vagy valamilyen külső díszítőelem (6,1%), a gyerek foglalkoztató (4,6%) vagy egy humoros, retro dísztárgy (2,7%) is előfordul, hogy helyet kap az utastérben.
Hirdetés
Szerencsére sokan nem spórolnak a minőségi szerelőn, vagy a márkaszervizen (38,6%), de a prémium üzemanyagon sem(37,2%), a megkérdezettek közel egyharmada pedig (30,5%) saját maga mossa le az autóját (27,9%). Sokan becézgetik, akár bocsánatot is kérnek a gépjárművüktől, és rendszeresen beszélgetnek az autóval. Ezek alapján nem véletlen, hogy ők azok, akik jeles eseményeket (például első út az autókereskedőtől, nyaralás, kirándulás, esküvő) megörökítik az utókornak (56%). 86 százalékunkra igaz a mondás: az autóm én vagyok!
Hirdetés
A KSH adatai szerint Magyarországon csaknem ötmillió közúti gépjármű vett részt június végén a forgalomban, amelyből megközelítőleg négymillió autó volt - átlagosan minden háztartásban van egy. A számokból is jól látszódik, hogy sokak számára elengedhetetlen a mindennapi élethez az autó használata. Éppen ezért érthető, hogy az utazásban minket segítő autó életünk egyik fontos szereplője lesz, amelyhez sokan érzelmileg is kötődni kezdenek. Vállalatunk 31 éve alatt gyakran találkoztunk olyan vásárlói visszajelzésekkel, hogy az autó szinte észrevétlenül vált a család részévé és amikor másik vásárlására szánták el magukat, megkönnyezték a búcsút” – árulta el Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?