Sorsolással dől el, hogy ki vehet Toyota GRMN Yarist

500 darab készül a GRMN Yarisból, nagy érte a tolongás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Annyira azért nem szabad elszontyolodnunk Európában annak kapcsán, hogy csak Japánban forgalmazzák a különleges Yarist, ott is kizárólag a szerencsés kisorsoltak vehetik meg.

Január 14-én a Tokiói Autószalonon mutatták be a tovább vadított GR Yarist, immár GRMN jelöléssel. Az új modellváltozat karosszériájának merevségét növelni tudták, míg a tömegéből körülbelül 20 kilogrammot faragtak. A szélessége 10 milliméterrel nőtt az aerodinamika javítása érdekében, a magassága pedig 10 milliméterrel csökkent, ezzel még lejjebb helyezve a tömegközéppontját. Ezenkívül mechanikus önzáró differenciálművet, rövidebb áttételezésű sebességváltót és rövidebb végáttételt is kapott. Ezenkívül a két új szolgáltatás, az Update és a Personalization Program is kérhető hozzá. Előbbi a motorsportok világában finomhangolt alkatrészeket és szoftverfrissítéseket kínál, többek között a teljesítmény fokozásának, az irányíthatóság javításának és a felfüggesztés fejlesztésének a céljával. Ez a személyreszabási lehetőség a japán GR Garage pontokon lesz elérhető.
Hirdetés

A Personalization Program egyénre szabott testreszabási lehetőséget kínál az ügyfelek vezetési adatainak elemzésével. Az olyan szoftverek mellett, mint a kormányvezérlés, a motorvezérlés és a hajtáselosztás, a hardvert is gondosan optimalizálják, beleértve a lengéscsillapítókat, a rugókat és az aerodinamikai elemeket. A vezetési adatok elemzése a kijelölt helyszíneken történik, például a versenypályákon Japán szerte, míg a testreszabásra szintén a GR Garage pontokon kerül sor.
Hirdetés
Felszereltségtől függően körülbelül 20,1 millió forinttól - 23,3 millió forintig terjed a GRMN Yaris ára, de a csupán 500 példányban készülő modell vásárlóinak kilétét sorsolással fogják eldönteni. A foglalási sorsolására a TOYOTA GAZOO Racing honlapján Japánból lehet jelentkezni, az autókat pedig Japán szerte a GR Garages pontokon lehet majd átvenni 2022 nyarán. Az alapverzió mellett a versenypályás képességekre fókuszáló, a Super Taikyu sorozat tapasztalataiból merítő Circuit Package is elérhető lesz, speciális matt acél hatású fényezéssel. Ennek mindössze 50 példányban limitálják az elérhetőségét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?