Sportmezt kap a Lexus legerősebb hibridje

Ebbe tényleg mindent beleadtak: Lexus LS600h F-Sport

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Párizsi újdonságai között az LS 600h F-Sport verzióját is bemutatja a Lexus, ez utóbbi az F-Sport sorozat legerősebb tagja lesz.

Sportos megjelenésű F-Sport modelljeinek sorát az LS 600h-val bővíti hamarosan a Lexus. Alig kellett hozzá egy év, hogy a teljes modellpalettát lefedje a sportos külsőt adó F-Sport. Először a "valódi" F-ként is kínált, tehát valódi izomverzióval is rendelkező IS esetében ismerhettük meg, majd tavaly már a csakis hibridként létező CT (200h) is megkapta ezen ellátmányát, idén pedig az új GS, s a hajszálnyit felfrissített RX is megjelent F-Sportként. Az Egyesült Államok számára az LS 460 már idei frissítése után elérhetővé vált F-Sport kiadásban, Európa számára pedig az idei, nem egész két hét múlva megnyíló Párizsi Autószalonon debütáló LS 600h F-Sport jelenti majd a sorozat beteljesedését.
Hirdetés
A legerősebb ma kapható hibrid Lexus, az LS 600h így a legerősebb F-Sport lesz, 5,0 literes, 395 lóerős V8-as benzinmotorral, 225 lóerős villanymotorral, 445 lóerős rendszerteljesítménnyel, légrugózással, opcióként távolságtartós tempomattal, parkoló-asszisztenssel és gyakorlatilag minden ma létező extrával. Hogy z F-Sport esetleg még ennél is tud-e majd többet, az Párizsban, szeptember utolsó hetében kiderül, ugyanott egy új, az RX-nél kompaktabb szabadidő-autót, illetve egyes pletykák szerint az IS következő generációját is bemutathatja a Lexus.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 17:46
    Permalink

    Ezerszer jobban érezném magam egy ilyen autóban mint a 3 német bármelyikében. Én eddig nem voltam Toyota/Lexus párti de egyre jobban bejönnek a fejlesztéseik. Nekem például az nem jön be ha minden kezelőszerv ugyanott van minden autóban, mint a német autókban.
    Azért a BMW még tetszik, de a másik kettő nem.

Vélemény, hozzászólás?