Sportmodell a luxushajóból? A Lexus megcsinálja!

Sportmodellel bővül a Lexus RX palettája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Látványos részletekkel érkezik a Lexus RX Sport Edition - Európába is, a hibrid SUV új arcát mutathatja majd.

Tovább bővíti környezettudatos, mégis izgalmas szabadidő-autóinak kínálatát a Lexus. Az elegáns RX és a családos vásárlókat megszólító RX L után bemutatkozik az RX Sport Edition, az öntöltő hibrid hajtáslánccal szerelt, felső kategóriás crossover fiatalos, energikus kiadása.
Hirdetés
Az autó sötét bronzszínű, 20 colos alufelnikkel, valamint fekete tükörházakkal és fekete rácsozatú hűtőmaszkkal különbözteti meg magát tesóitól. Míg az alapmodelleknél dinamikusabb, az F Sportnál kifinomultabb az új kivitel: annak sötét maszkkerete helyett elegáns, krómozott szegély veszi körül a hűtőrácsot, illetve hiányoznak a lökhárítóból az F Sport modellek agresszív légbeömlő-betétei is. A Sport Edition tehát az F Sportnál visszafogottabb, de persze csak a megjelenését tekintve. Hajtását továbbra is a 3,5 literes, Atkinson ciklusú, V6-os benzinesen alapuló két villanymotoros hibridrendszer adja. 313 lóerős rendszerteljesítménnyel és 7,7 másodperces 100-as sprinttel. Európa egyes (keleti) piacain 300 lóerős V6-os (RX 350), illetve 238 lóerős, soros négyhengeres (RX 300) benzinmotorral is elérhető lesz a Sport Edition; ugyanezekben az országokban a karosszéria színére fényezett küszöbtoldatokat, első kötényt és hátsó lökhárítóbetétet, valamint a hátsó ajtón elhelyezett Black Vision emblémát is tartalmaz a csomag. Európa más térségeiben fontosabb üzenet, hogy a "nagycsaládos" RX L esetén is elérhető lesz a Sport Edition.
Hirdetés
Igaz, nem túl sokáig, a már idén piacra várható Sport Edition a tervek szerint csak egyetlen évig szerepel majd a Lexus kínálatában - mindazzal a tárházzal, amivel tavaly érkezett a negyedik generáció frissítése.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?