Sportos zöld rendszámos lett az új Octavia RS

Mindenkinek próbál megfelelni az új Skoda Octavia RS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A károsanyag-kibocsátási normák szorongatják az autógyártókat, akik így is próbálják fenntartani a modelleket, mint például az Octavia sportkivitelét, ami most plug-in hibridként folytatja.

Szörnyen nehéz helyzetben vannak most a gyártók. A szigorodó normákkal mind azért dolgoznak, hogy csökkentsék az emberiség ökológiai lábnyomának növekedését. Ez nagyjából azt jelenti, hogy drasztikusan kevesebb károsanyag-kibocsátást kell kihozniuk az autókból, ezek nyomán került bele az újabb modellekbe a stop-start rendszer vagy a részecskeszűrő, már a kisebb benzinmotorokra is. A továbbiakban más esély nincs a még kevesebb károsanyag-kibocsátásra, csak a helyi emissziómentes haladás lehetősége, vagyis a valamiféle elektromos hajtás alkalmazása. A Volkswagen-csoportnál sincsenek egyszerű helyzetben, de kitartanak olyan modellek mellett, mint az Octavia RS, ami most frissen mutatkozott be a "virtuális Genfi Autószalonon", és csakis plug-in hibrid hajtáslánccal lesz elérhető a továbbiakban. A negyedik generációs Octaviából készült RS külsőre olyan jegyeket hordoz, mint korábban, vagyis szolidan, de azért szemmel láthatóan sportos. A szerepe is ez, nem eszeveszett erős, csak jóleső mennyiségű lóerőt és nyomatékot termel ahhoz, hogy egy hagyományos üzleti szedánhoz, vagy kombihoz képest sportosan közlekedhessünk vele. Bátran használtak fekete kiegészítőelemeket, és most a teljes hűtőrácsot a keretével együtt is lefényezték feketére, ahogy a hátsó légterelőt, a tükörházakat és a lökhárítók alsó részét is. A kombi kivitel is hasonlóan alakult át, valamint mindkét modell már az új, piros betűs RS logót kapta a csomagtérajtó bal oldalára, a jobbra pedig a Skoda plug-in hibridjeinek iV jelölését.
Hirdetés
Minden részleténél érdekesebb most a hajtáslánc, ami most először nem lesz elérhető csupán belsőégésű motoros változatként. A Passat GTE-ből és az új Golfból ismert konnektoros hibrid hajtás erősebb kivitelét kapta. Benzinmotorként az 1,4-es TSI turbómotor szerepel, villanymotorként pedig egy 85 kW-os egység, a rendszerteljesítményük pedig 245 lóerő és 400 Nm nyomaték. Az új Octavia RS 7,3 másodperces 100 km/h-s gyorsulásra és 225 km/h-s végsebességre képes, valamint 60 kilométeres tisztán elektromos hatótávolságra teljesen feltöltött akkumulátorából, mely 13 kWh-s. Az RS csúcsmodell mellett több új hajtás is érkezett, beleértve a 204 lóerős összteljesítményű, szintén plug-in hibrid modellt, de megjelent a 48 voltos könnyű-hibrid rásegítés is. Az e-Tec jelölésű Octaviából 1,0 literes 1,5 literes TSI motoros kivitelek lesznek, melyekre egy 50 Nm nyomatékú indítógenerátort szerelnek, valamint egy 48 voltos feszültséget adó akkumulátort és egy invertert, az e-Tec Octaviák ezzel átlagosan 0,4 liter üzemanyaggal kevesebbet fogyasztanak, valamint károsanyag-kibocsátásuk is alacsonyabb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?