Sportosba vágják a legnagyobb Volkswagent

Kurtítanak az Atlas hosszán és tetején

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem egy újabb I.D. tanulmány, a Volkswagen új képzete állítólag már egy valódi autót mutat. A kupésított Atlas jobban mutat, és még hibrid is lehet belőle.


A Volkswagen is nagy erőkkel vesz részt a New York-i Autószalonon, és bár az új Touareg éppen nincs kint, mivel nem fogják kínálni az államokban, van ott más, ami csak nekik szól. A hatalmas Atlast már megkapták korábban, ahogy Kínában is megjelent a Teramont, New Yorkba viszont érkezett egy tanulmányautó, az Atlas Cross Sport, ami a Volkswagen állítása szerint javarészt már készen van, és amit látunk, attól már nem fog túlnyomórészt eltérni a kész autó.
Hirdetés

A tanulmány az Atlashoz hasonlóan az MQB padlólemezre épül, ám míg az Atlas 5 méteren felüli, a Cross Sport Concept rövidebb annál. Alacsonyabb is, ellenben szélesebb, 2 méteren is túlnyúlik közel három centivel. Utasterében kisebb kijelzőket találunk, mint a kész Touaregben, a multimédia kijelzője csak 12,3 colos, a műszeregység pedig 10 colos, előbbi persze érintőkijelző, és akár gesztusokkal is vezérelhető. A tanulmány hajtása hibrid, méghozzá egy 3,6 literes V6-os benzinmotort egészít ki két villanymotor, és egy 18 kWh-ás akkumulátorcsomag. A rendszer teljesítménye 355 lóerő, gyorsulása 5,4 másodperc 100-ra, a végsebessége 209 km/h. Amerikai modell lesz a kupés Atlas, ráadásul ott is fog készülni, a Tennessee állambeli Chattanoogában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?