Súlyos dilemma Münchenben: WTCC kontra GT versenyzés

Melyik ujját harapja le a BMW?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A közelgő DTM-program miatt vagy az egyre népszerűbb túraautó világbajnokságról, vagy a GT-versenyzésről le kell mondania a BMW-nek. Érthető módon nem könnyű dönteni.

2012-től száll be a BMW a Német Túraautó-bajnokságba (DTM) ami miatt valamelyik jelenleg futó programját meg kell szakítania.
A bajor gyár tavaly szállt ki a Formula–1-ből, de a túraautó vb-n (WTCC) továbbra is érdekelt maradt a 320si modellekkel, igaz, a korábbi öt gyári autó helyett csak kettőt indítottak a bajorok.
A GT-versenyzésben is megmaradt a gyári csapat, amely főleg Amerikában, a BMW egyik legfontosabb piacán népszerű.
„Három program túl sok lenne” – állította Mario Theissen, a BMW motorsportosztályának vezetője. „Az egyiket egészen biztosan meg kell szüntetnünk.”

Sokak szerint ez a túraautó vb lehet, amelyen jövőre új szabályt vezetnek be: a jelenlegi kétliteres szívómotorokat 1,6-os turbók váltják fel. A BMW gőzerővel dolgozik egy ilyen erőforrás fejlesztésén, amit a WTCC mellett a rali világbajnokságon is használni akarnak majd a Mini WRC-ben.
„Mindenképpen szeretnénk elkészíteni egy ilyen motort, hogy jövőre a privát versenyzőink tovább tudják használni a 320si-ket. De ez nem jelenti azt, hogy gyári szinten maradunk a sportban.”
A BMW-nek többek között azt is mérlegelnie kell, hogy az általa kifejlesztett autókat hol tudja még használni.

A DTM szervezői tárgyalnak az amerikai Grand-Am sorozat rendezőivel, hogy a két bajnokság technikai szabályait azonossá tegyék, így a DTM-re kifejlesztett autókat ott is lehetne használni.
A Szuper–2000-es túraautókkal a világbajnokság mellett számos nemzeti bajnokságban is lehet versenyezni. Többek között Japán és Kína bejelentette, hogy 2012-től ilyen autók számára írja ki nemzeti bajnokságát. Sőt, 2014-től egy Ázsia bajnokságot is szeretnének közösen megszervezni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?