Suzukisok figyelem, itt kaphatsz sok-sok kedvezményt!

Fizetett hirdetés

Bemutatkozik a MySuzuki

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Autós körökben köztudott, hogy a vezetés nem csupán abból áll, hogy beindítjuk a gépet, majd a pedálra lépünk, az autó figyelmet és törődést igényel, utóbbiak kapcsán is segít a MySuzuki.


Az autó, amelyet nap mint nap használunk, törődést és odafigyelést igényel, főleg, ha szeretnénk, hogy az utazás négy keréken igazi élmény legyen. A MySuzuki szolgáltatásai ebben segítenek. Mi is az a MySuzuki?
Sokan pont úgy szeretjük az autónkat, ahogy van, rengeteg törődést és figyelmet fordítunk rá. A MySuzuki sokrétű, megbízható minőségű szolgáltatásokat, illetve termékeket kínál a gondos autótulajdonosok számára.
Mindenre felkészülve
Autónk megfelelő karbantartásához és a komfortos utazáshoz sokszor előre kell gondolkodnunk, sőt az sem árt, ha sofőrként minden lehetséges helyzetre fel vagyunk készülve. A Suzuki márkaszervizekben dolgozó szerelők tisztában vannak azzal, hogy melyik az előírt, megfelelő motorolaj a különböző autók megbízható használatához, azonban hasznos lehet, ha felhasználóként mi is tudjuk, mi óvja és védi pontosan a kocsink motorját a napi igénybevétel során vagy, hogy pontosan milyen garanciát válasszunk. A MySuzuki többek között e szempontok mentén jött létre, hogy elsősorban a Suzuki tulajdonosok számára segítsen megtalálni a lehető legjobb megoldásokat. A szolgáltatások célja, hogy minden autós optimális körülmények között, tökéletesen testre szabott járműben, biztonságban utazhasson.
Hirdetés
Szolgáltatások
Hűségprogram
A MySuzuki hűségprogramja olyan Suzuki tulajdonosoknak szól, akik készek élni a legfrissebb ajánlatokkal, kezdeményezésekkel: aktuálisan például egy regisztrációért cserébe akár 1 millió forintos kedvezménnyel juthatsz hozzá álmaid Suzukijához. Ha éppen nem gondolkodsz új autó vásárlásán, akkor is érdemes regisztrálni, mert nemcsak ilyen kedvezményhez juthatsz hozzá, hanem a bővülő szolgáltatásokkal kapcsolatban egyéb akciókhoz és ajánlatokhoz, illetve a márkával kapcsolatos legfrissebb hírekhez is. A jövőben pedig személyre szabott MySuzuki felülettel, köztük új információkkal is várunk!
Téli szerelt kerék
Téli szerelt kerék termékével a MySuzuki komplett megoldást nyújt gurulás fronton a tél viszontagságaira, méghozzá Yokohama gumiabroncsokkal. A Suzuki modellek kerekei így kiváló vízelvezetési teljesítménnyel nyújtanak erős tapadást a havas, nedves vagy jeges úton, csökkentik a vízen csúszás kockázatát, illetve magabiztos vezetési impulzust adnak még nagyobb sebességnél is.
Kiegészítők
Viszed a bringát a családi kirándulásra és amúgy is sok a cucc? A Suzuki kiegészítői között nemcsak erre találsz megoldást, de egyéb praktikus extrákat is beszerezhetsz, vagy akár sportos matrica dekorral egyedivé teheted autódat. A megfelelő tartozékokkal még kompaktabb, komfortosabb és persze strapabíróbb kocsival állhatsz elő. A MySuzuki oldalán extrákkal és modellre szabott ajánlatokkal is találkozhatsz.
Eredeti Suzuki alkatrészek
Az elhasználódó alkatrészek idővel cserére szorulnak, veszítenek hatékonyságukból. A hosszú távú biztonság és kényelem eléréséhez – a gyári kiegészítők mellett – az eredeti alkatrészek állapota is meghatározó elem. A leghosszabb élettartam és a legjobb teljesítmény elérése érdekében a Suzuki eredeti alkatrészeit minden esetben szigorúan bevizsgálják, ráadásul a különböző modellek gyártása során is eleve ezeket használják. A MySuzuki.hu-n ezért begyűjtheted a legfontosabb információkat az eredeti alkatrészekről.
Ecstar motorolaj
A Suzuki elkötelezett a hatékony megoldások mellett, és ez az autók összes elemére kiterjed. A MySuzuki termékei között az Ecstar motorolaj is megtalálható, amellyel biztonságban tudhatod a motorodat, valamint növelheted annak élettartamát. Az Ecstar olaj egyszerre bánik hatékony és takarékos módon az autó üzemanyagával, ráadásul a márkán belül természetes összetevőkből álló tisztítószereket is találsz, mint például rovaroldó, kárpittisztító vagy zsíroldó.
Országúti segély
A biztonságos utazás közös érdek, amelyhez elengedhetetlen a kölcsönös segítségnyújtás. A MySuzuki egyik fontos szolgáltatása a Suzuki Mester+, amely napi 24 órában nyújt ingyenes segélyszolgálatot Magyarországon és több európai országban egyaránt. A vezetés közbeni meghibásodások esetében mindössze csak telefonálni kell, a Suzuki Mester+ pedig a hívást követően azonnal a bajba jutott segítségére indul, és a távolságtól függetlenül a lehető legrövidebb időn belül a helyszínre ér, hogy kijavítsa a hibát.
Díjmentes átvizsgálás
Az autó szezonális átvizsgálása kulcsfontosságú, a legtöbb esetben ráadásul nem kevés költséggel is jár. A folyamatosan változó út- és látási viszonyok mellett elengedhetetlen a rendszeres ellenőrzés és a különböző alkatrészek folyamatos karbantartása. Különösen igaz ez a fagyos tél előtt, amikor mindez fokozottan érvényes. Erre a MySuzuki időszakos kampányai nyújtanak megoldást: ősszel szeptember közepétől október végéig, tavasszal pedig április közepétől május végéig vizsgálják át szakemberek díjmentesen a Suzuki hűségprogramjában regisztrált felhasználók kocsiját. A MySuzukin a fenti szolgáltatásokon és termékeken kívül karosszéria elemekkel, Casco-val és egyéb garanciákkal is találkozhatsz, amik szintén a Suzukisok biztonságos és komfortos utazásának előkészítését segítik elő a hétköznapokban. Látogass el rendszeresen a www.mysuzuki.hu weboldalra, hogy további friss híreket kaphass nap mint nap!
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?