Szalagkorlátot zúzott, mutatjuk mi maradt az autójából

Részegen zúzta szét a szalagkorlátokat egy Mercedes sofőrje az M3-as autópályán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szemléletes videó mutatja, miért nem ajánlott ittasan autóba ülni, pláne nagy sebességgel, autópályán közlekedni.

A Magyar Közút Instagram oldalán megjelent, alább is megtekinthető videó elején látható az a fehér Mercedes, amelynek balesetét nemrég az M3-as autópálya káli szakaszán rögzítette az egyik forgalomfigyelő kamera. Jól látható, hogy a fehér Mercedes előbb a belső sávból hajt a két pályaoldalt elválasztó szalagkorlátnak, majd onnan átcsapódik a leállósávba és onnan vissza a belsőbe. Csodával határoson módon a mögötte haladó két autó éppen megúszta az ütközést.
Hirdetés
Mint kiderült, a balesetet szenvedett jármű vezetője ittas volt. Ez egy ékes példája annak, hogy milyen komoly baleseti tényező az ittasság, amellyel nemcsak magukat, hanem a többi közlekedőt is komoly veszélynek teszik ki az ilyen sofőrök.
Forrás: Magyar Közút
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?