Számok bűvöletében – Opel Corsa 111 Jahre teszt

Opel Corsa 1.2 Enjoy 111 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak kerek évfordulókat lehet ünnepelni, például az Opel 111 esztendős fennállása egy különleges kiadású Corsát eredményezett. 1,2 literes benzinmotorral tettük próbára.


Az elmúlt néhány évben elég sok márka ünnepelt évfordulót, de szinte kivétel nélkül a kerek számokra gyúrtak rá a szervezők. 75, 90, 100, sőt a Peugeot-nál 200 esztendő, valóban elismerésre méltó adatok. Az Opel viszont nem állt be a sorba, náluk már 1999-ben lezajlott a centenáriumi buli, a 110 pedig nagy valószínűséggel snassz lett volna, ezért Rüsselsheimben a 111 mellett döntöttek. Persze, ilyen alapon minden év ünnepi alkalom, ami enyhén szólva is butaság lenne, de amint a kicsinosított Corsa bizonyította, alkalmasint belefér ennyi különcködés. Tesztautónk egy teljesen szokványos, 1,2-es benzinmotorral szerelt, 5 ajtós példány volt, amelynél a közepes Enjoy szintre pakoltak rá néhány extrát. Az Edition 111 Years csomagban sötétített hátsó ablak, fekete oszlop, sötét házas fényszóró, emblémás belső küszöbborítás és padlószőnyeg, tempomat, fedélzeti számítógép, 3 küllős bőrkormány, légkondicionáló, ködfényszóró, valamint MP3-as CD-rádió foglaltatik benne, 3,53 millió forintos alapáron.

Aki többre vágyik, netán pontosan olyan külsőt szeretne, amilyenhez nekünk volt szerencsénk, annak költekeznie kell: a 310 ezer forintos kiegészítő pakkban található a 17 colos, titánszínű könnyűfém felni, az OPC stílusú karosszéria (lökhárítók, küszöbök, kipufogóvég), valamint a sport felfüggesztés. Summa summarum, ezzel az extrával, és még néhány praktikus aprósággal - pl. ülésfűtés - könnyedén 4 millió forint fölé tornázható a csinos kisautó ára. Picit övön aluli, hogy az ötcsillagos Euro NCAP minősítésben fontos szerepet játszó légzsákok egy részét (oldal és függönylégzsákot) 286 ezer forintért adja az Opel.

Az utastérben akadt néhány dolog, amit nem szerettünk. A kárpitozás ízlés dolga, ugyan fel lehet hozni mellette érvként, hogy nem kísért a fedélzeten a komor szürkeség, vagy feketeség, de azért ennyi piros szerintünk kicsit sok a jóból. Persze, másképpen is közelíthetünk, a Corsa nagy kedvenc a nők, és az Opel-fanok feleségeinek a köreiben, és nekik általában bejönnek az ilyen színes, csiricsáré holmik. Nagyobb baj, hogy a középkonzolon nehéz eligazodni. A középre tett forgatógomb körül négy ezüst funkcióválasztó található, de a menürendszer nem túlzottan logikus. A szellőzés állításánál is az ember idegeire megy az esetlenség, a nehéz követhetőség, és mindennek a tetejébe a műszerfalat, a kormányt, valamint az ajtókat teleszórták a mostanában divatos, lakkozott hatást keltő fekete műanyag dekorációval, ami már „gyárilag poros”, lehetetlen tisztán tartani, és minden ujjlenyomat vakítóan látszik rajta. Egyébként a műanyagok minősége, a kidolgozás hozta az elvárható átlagot, különösebb zajokat, zörgéseket nem tapasztaltunk, egyedül a kesztyűtartó fedele volt pontatlanul beállítva. A 285 literes csomagtér nem kiugró érték a szegmensben, de abszolút használható üreget takar, továbbá nem hiányzik az állítható magasságú padló, és a szokásos, 40:60 arányú ülésdöntéssel kivitelezhető bővítés sem. Bár a Corsa hivatalosan ötszemélyes, azért négy, 180 cm körüli felnőtt a maximum, akik még relatíve kényelemben utazhatnak.

Ami az autó dinamizmusát illeti, az 1,2-es, 86 lóerős, Euro 5-ös ECOTEC benzinmotortól eleve nem vártunk csodát, de őszintén szólva azt sem, hogy városban 9 liter fölé menjen az étvágya. Pedig ez történt, és mivel úgy alakult, hogy a kis Opellel alig mozdultunk ki a kődzsungelből, a tesztátlag nem is kúszott sokkal lejjebb. Ugyan a robbanékonyság szó törölhető a Corsás szótárból (nálunk a szerkesztőségben vicces szállóigévé lett azon büntetés kilátásba helyezése, hogy szerzünk neked 1.0 literes Corsát...), a forgalom ritmusa azért gond nélkül tartható, száguldozni pedig ott a GSi, illetve az OPC. Autópályán, autóúton kétszer meg kell gondolni az előzést, de ez az autó eleve nem a hosszú túrázások bajnoka, így nem is csinálunk a bolhából elefántot - betartott sebességhatárok, nyugodt gurulás, ez a hosszú élet titka az 1,2-es Corsával. Ellenben fickándozni szeret az autó, a sport felfüggesztéssel, a peres gumikkal ugyan sokszor durván üt az úthibákon, viszont kanyarban érezhetően magabiztos, jól irányítható, az 1,2-es motor ilyenkor kimondottan gyengének érződik – talán egy pontosabban kapcsolható váltóval lehetne még javítani az összképet.
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1229 cm3
Teljesítmény:
63 kW (86 LE) 5600 1/min-nél
Nyomaték:
115 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
13,6 s
Végsebesség:
172 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
8,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3999 mm
Szélesség:
1737 mm
Magasság:
1488 mm
Saját tömeg:
1070 kg
Össztömeg:
1565 kg
Tengelytáv:
2511 mm
Karosszéria-kivitel:
limuzin
Csomagtér:
285 l
Motor és váltó
Motor:
Otto motor
Motorosztály:
EURO 5
Hengerűrtartalom:
1229 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
mechanikus - 5 fokozatú
Nyomaték:
115 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
63 kW (86 LE) 5600 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
172 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
13,6 s
CO2-kibocsátás:
124 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
8,4 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?