Százezer Teslát vásárol a Hertz autókölcsönző

Tavaly a csőd szélére került, most 1318 milliárd forintot költ Teslákra a Hertz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A világ egyik legnagyobb villanyautó beszerzéséről írt alá szerződést a Hertz és a Tesla, az amerikai gyártónak 14 hónap alatt kell leszállítani 100 ezer autót.


Hirdetés
A világ egyik legnagyobb és legismertebb autókölcsönzője a Hertz, az amerikai cég félmillió bérelhető autóval rendelkezik világszerte. A flottájukban most is futnak elektromos autók, de a jövő év végére jelentősen megnő az alternatív hajtású járművek aránya. A 4,2 milliárd dolláros (átszámítva 1318 milliárd forintos) beszerzés keretében 100 ezer Tesla Model 3 áll szolgálatba 2022 végéig, ami a jelenlegi állomány 20%-a. Az új autók nem csak Észak-Amerikában, hanem bizonyos európai városokban is bérelhetők lesznek.
Hirdetés
Az első Model 3-asok már idén novemberben forgalomba állnak, az utolsó példányok 2022 végén kerülnek bérelhető státuszba. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 7100 Teslát kell havonta forgalomba állítani, ami a márka iránti általánosan nagy kereslet és a félvezetők hiánya miatt nem egyszerű. A sietségnek ára van, a Hertz nem igazán tudott alkudni a hivatalos árból. A Teslát bérlők természetesen használhatják majd a Tesla saját töltőhálózatát, de a Hertz tervei között szerepel egy saját hálózat kiépítése. A hatalmas beszerzésre a piac is rögtön reagált, a Tesla részvények árfolyama 4,3%-kal kúszott feljebb a bejelentés után.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?